Közösségi oldalak

Sport

Goshinkai karate Nagyszalontán

Hosszú évek óta hagyomány, hogy a romániai Nagyszalontán található árvaház fiataljait segíti a Vasárnapi Iskola Alapítvány segítségével jó néhány lelkes felnőtt.

Ének tanulás, játszóház, sportolás, néptánc tanulás, és még számos program segíti a szünidő egyhangúságát enyhíteni. S ebbe a programkínálatba illeszkedik bele az évek óta visszatérő önvédelem oktatás. Az idén sem történt másképp, hiszen Shihan Gregor László VIII. DAN – aki a Békés Megyei Harcművész Szövetség elnöke és a Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola tanára – tartott szabadtéri edzést.

A puszta kezes technikáknál ütéseket, rúgásokat, védéseket, csuklófogásokból, fojtásból szabadulást gyakoroltak a gyerekek. Egy kis pihenő után a rövid bot használatába kóstolhattak bele. Ezek a technikák egyben a goshinkai karate szerves részét képezik. Az oktatás az emléklapok átadásával zárult.

Miután ismét sikeres volt a szeminárium, természetesen a jövőben is sor kerül majd rá a tervek szerint, hiszen több fiatal évek óta részt vesz rajta. Az is természetes, hogy “Csaba Testvér gyermekei” továbbra is minden támogatást megérdemelnek és várnak. Hasznos “befektetés” hiszen az évek alatt számos becsületes fiatal indulhatott az életnek a szerető gondoskodásnak és törődésnek köszönhetően.

Gregor László

A Diósgyőr a kupa után a bajnokságban is legyőzte a Paksot

A szerdai kupagyőzelem után a Diósgyőr a labdarúgó NB I 22. fordulójának szombati játéknapján is nyert a Paks vendégeként, ezúttal

A ZTE hazai pályán nyert a Fradi ellen

A ZTE hazai pályán 0-1-ről fordítva 3-1-re nyert szombaton a 28. perctől emberhátrányban játszó Ferencváros ellen a labdarúgó Fizz Liga

Kétgólos hátrányból mentett pontot az MTK Budapest

Kétgólos hátrányból ért el szombaton 2–2-es döntetlent az MTK Budapest hazai pályán a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I

Megvan az Újpest idei első győzelme

Az Újpest hazai pályán 2–1-re nyert a tizenegyest hibázó Debrecen ellen a labdarúgó Fizz Liga 22. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén,

YouTube csatorna