Közösségi oldalak

Sport

Ezúttal a Körösladány nyerte a rangadót – Megyei foci eredmények

Megye I. osztály, rájátszás, 3. forduló

Felsőház

Körösladány MSK–Gyulai TFC 2–0 (1–0)
Körösladány, 170 néző. Vezette: Barta Tibor. Körösladány: Nagy B. – Ruzsa, Wéber, Bakk, Murvai, Szántó, Talpalló, Burai, Kisari, Lászik, Papp Zs. Csere: Farkas Zs., Csicsely, Farkas J., Urbán, Vajda. Edző: Ekker Attila, Futaki Krisztián. Gyula: Kajári – Nagy S., Kukla Zs., Boros T., Trescsula, Radics, Palik, Szabó Á., Bánfi, Nyéki, Repisky. Csere: Molnár, Kiss T., Nagy G., Kovács Zs., Magyar, Horváth R. Edző: Sajben Gábor. Gólszerző: Ruzsa (3.), Wéber (49.). Kiállítva: Murvai (51.), ill. Nyéki (44.).
Ruzsa korai gólja után kiegyenlített játék folyt a pályán. A gyulaiak ezúttal is szervezett, egységes teljesítménnyel igyekeztek megnehezíteni a házigazdák dolgát. Közvetlenül a szünet előtt azonban önmaguknak is feladták a leckét, miután Nyéki begyűjtötte második sárga lapját. A második félidő elején Wéber remek szabadrúgása találta meg az utat a vendégek kapujába. Az emberelőnyben játszó ladányiak ekkor már lényegesen többet tartózkodtak a támadó harmadban, helyzeteket is sikerült kidolgozniuk, ezek azonban rendre célt tévesztettek. Győzelmével a Körösladány akár már jövő héten bajnoki címet ünnepelhet! (I. L.)

Fotó: Kovács-Goda József

Ekker Attila, Futaki Krisztián: – Fegyelmezetten és koncentráltan játszottunk. Hiányérzetünk csak a második félidőben kihagyott helyzetek miatt lehet. Jó játékvezetés!

Sajben Gábor: – Ha nem is játékban, de rutinjukkal fölénk nőtt a hazai csapat. Egy percig sem adtuk fel, dicséret illeti a játékosaimat. Összességében ez a realitás. Sok sikert kívánok a Körösladánynak!

Okány KSK–Nagyszénás SE 2–1 (1–0)
Okány, 100 néző. Vezette: Zahorán János. Okány: Patka – Szabó R., Komlósi, Mező, Boros, Bogár, Tokaji, Kopács, Vincze D., Szarka, Komódi. Csere: Kurta, Bondár, Kincses, Baksai, Kollát, Balogh R., Cseke. Edző: Szabó László. Nagyszénás: Magony – Godár, Darida, Takács, Juhász, Kukovecz, Libor, Vili, Rafaj, Nagy Sz. D., Márk. Csere: Lévai, Deák, Tari, Kókai Á. Edző: Tasi Róbert. Gólszerző: Tokaji (7.), Mező (84.), ill. Nagy Sz. D. (75.).
A hazai csapat Tokaji találatával már a 7. percben előnyre tett szert. Ezt követően leginkább mezőnyben gyűrték egymást a csapatok és egy Patka-bakin kívül nem alakult ki igazi nagy helyzet. A második félidőben inkább a vendégek dominálták a játékot és egy szabadrúgást követő lecsorgó labdát Nagy Szabolcs Dávid remekül lőtt az okányi kapuba. Az utolsó húsz percre teljesen nyílttá vált a találkozó és egyre izgalmasabb lett a csata. Felváltva forogtak veszélyben a kapuk, amiből az Okány jött ki jobban, ugyanis a 84. percben Komódi remek szabadrúgását a Magony éppen Mező elé ejtette, aki 4 méterről nem hibázott. Ezzel a góllal az Okány pontszámban beérte a Nagyszénást. (V. R.)

Szabó László: – Remek ritmusú mérkőzésen mindkét csapat győzelemre játszott, aminek a végén nekünk sikerült behúzni a találkozót.

Tasi Róbert: – Mindentől függetlenül a helyzeteket be kell rúgni. Bízom benne, hogy soha többet nem találkozok ezzel a három „játékvezetővel”. Két büntetőt nem adott meg, az ellenfél lesgólját ellenben igen. A partjelző arroganciája sajnos még a nézőknek is feltűnt, az „anyázás” nem fér bele a játékvezetésbe. Varju Richárd

Alsóház

Jamina SE–Sarkadi KLE 3–1 (2–0)
Békéscsaba, 100 néző. Vezette: Kovács Antal. Jamina: Démusz – Horváth M., Ulrich, Leszkó (Ursz), Mészáros (Bereczki), Miklya, Kardos L., Lipták-Pikó, Szaszák, Papp D., Zelenyánszki K. (Gál). Edző: Pozsár Gábor. Sarkad: Petrás – Bukszár (Oláh K.), Oláh G., Széplaki (Csiki), Farkas M., Jánki I., Rácz Zs., Erdei, Szabó G. (Kálló), Hrabovszki, Mezei. Edző: Balogh Csaba. Gólszerző: Zelenyánszki K. (3.), Mészáros M. (15.), Bereczki (89.), ill. Rácz Zs. (47.). Kiállítva: Erdei (85.).
A korai gólok megadták a meccs alaphangját a hazai csapat számára. A Jamina a folytatásban is uralta a játékot, többet kezdeményezett és két nagy lehetősége is kimaradt. A Sarkad az első félidőben nem igazán tudott eljutni a támadó harmadig, erejét lekötötte a védekezés, a szünet után azonban egy remek egyéni teljesítménnyel nyílttá tudta tenni a mérkőzést. Ebben az időszakban már kiegyenlítettebb mezőnyjáték folyt, a kapuk csak ritkán forogtak veszélyben. A hazai együttes megérdemelt győzelmét Bereczki biztosította be a végén. (F. Cs.)

Pozsár Gábor: – Alacsony színvonalú mérkőzés zajlott, annyi előnye volt, hogy már délelőtt túl voltunk rajta.

Balogh Csaba: – Az első félidőben megilletődötten játszottunk, a másodikban feljavultunk, mertünk játszani, az akarattal nem volt probléma, de a kiállítás és a három gól megpecsételte a sorsunkat. Orodán Bertold

Gyomaendrődi FC–Szabadkígyósi SZSC 3–2 (2–0)
Gyomaendrőd, 50 néző. Vezette: Dobó Attila. Gyomaendrőd: Soczó – Bartik, Forgács, Pásztor, Szabó P., Dávid, Barna V., Hunya, Piss, Hanea, Sebők. Csere: Mile, Valach, Szilágyi B. Edző: Kovács Gyula. Szabadkígyós: Jakab – Sebestyén A., Ancsin, Szabó Z., Molnár M., Frankó, Mohácsi, Alb, Faragó, Maglóczki, Ökrös. Csere: Dolezsán, Magyari, Hegedűs, Börcsök, Oláh G., Nagy D. Játékos-edző: Szabó Zoltán. Gólszerző: Pásztor (23.), Hanea (30.), Barna V. (89.), ill. Maglóczki (73. – 11-esből), Ökrös (82.). Kiállítva: Hunya (55.), ill. Molnár M. (90.).
Az első félidőben a lendületesebb hazai gárda helyzeteket dolgozott ki a vendég védelem asszisztálása mellett, így a gyomaendrődiek megnyugtatónak tűnő előnyével vonultak pihenőre a csapatok. A második etapban agilisabbak lettek a kígyósiak és Hunya kissé szigorúnak tűnő kiállítása után vérszemet is kaptak. Bár a vendégeknek nagy helyzeteik nem voltak, egy büntető és egy balszerencsés hazai megoldás után máris döntetlenre állt a meccs. A végén a házigazdák szórványos kontrái közül Hanea remek helyzetbe hozta Barna Viktort, aki elsőre kapufát találta el, a visszapattanó pöttyöst azonban már a hálóba rúgta. A parázs meccs Börcsök kiállításával és szerencsés hazai győzelemmel zárult. (V. A.)

Kovács Gyula: – Amit elterveztünk, azt az első félidőben megvalósítottuk és megnyugtató előnyt szereztünk. Szünet után érthetetlen módon elfelejtettünk futballozni, nagyon rossz döntéseket hoztunk. A kiállítás után magunkra húztuk a vendégeket és a végén szerencsénk volt, mert velünk volt a kapufa is. Jó játékvezetés!

Ifj. Szabó Zoltán: – Egy átaludt első félidő a második alapján legalább egy pontot megérdemeltünk volna. Az erős szembeszél mellett legalább akkora hátszele volt a hazai csapatnak. K. Gy.

Szeghalmi FC–Csabacsűdi GYLSE 2–1 (1–1)
Szeghalom, 60 néző. Vezette: Erdélyi Tamás. Szeghalom: Nagy Sz. – Tatár, László L., Takács J., Marton, Szabó G., Bihari, Seres, Cserna R., Mészáros, Fazekas. Csere: Szalóczi, Barna, Hajdu, László A., Turi. Edző: Boruzs István. Csabacsűd: Rohony – Pecznik, Endrefalvi, Viszkok Cs., Rafaj, Sándor, Gyurik, Styecz, Sovány, Kasik, Kiss G. Csere: Gerhát, Pecnyik, Mojzsis. Edző: Sechna Gábor, Kiri Mihály. Gólszerző: László L. (29.), Mészáros (65.), ill. Endrefalvi (45.).
A házigazdák enyhe mezőnyfölénye félóra után érett góllá, bár addig a vendégek előtt adódtak komolyabb lehetőségek. A félidő végén Sándornak azután sikerült is túljárnia Nagy kapus eszén, így a pihenőre döntetlennel vonulhattak a csapatok. Szünet után sem élénkült meg a játék, kiegyenlített küzdelem folyt, több csabacsűdi lehetőséggel. Ezek azonban rendre kimaradtak, míg a hazai oldalon Mészáros egy remek átlövéssel otthon tartotta mindhárom pontot. (Zs. J.)

Boruzs István: – Szürkék voltunk ma, mint az időjárás és a mérkőzés nagy részében elég tompák is. Nem volt gördülékeny a játékunk, de többet tettünk a sikerért. Gratulálok a csapatomnak. Számunkra minden győzelem rendkívül fontos.

Sechna Gábor: – Gyenge színvonalú, de kiegyenlített mérkőzésen talán megérdemeltük volna a döntetlent. A mérkőzést mi veszítettük el a gyenge helyzetkihasználásunk és rossz játékunk miatt. Nem adjuk fel! Zsombok János

Megye II/A osztály, 18. forduló

Mezőmegyer SE–Csanádapácai EFC 5–0 (1–0)
Mezőmegyer, 50 néző. Vezette: Fűri Imre. Mezőmegyer: Kun – Horváth B., Barkász, Lehoczki, Kecskeméti, Benyó N., Balogh M., Séllei, Kerekes, Balog K., Tóth G. Csere: Szabó T., Mengyán, Nyúl, Kovács P., Antal. Edző: Zsiros György. Csanádapáca: Csonka – Bajczer, Haba, Juhász, Bozsó M., Németh, Rakonczai, Balassa, Szűcs, Kasza, Dajka. Csere: Silló, Aszalós, Tassi Zs., Mazula. Edző: Szikora Pál. Gólszerző: Balog K. (21., 90.), Benyó (53., 56.), Nyúl (82.).
Az első félidőben az apácaiak szervezett játékkal igyekeztek megnehezíteni a sokat támadó, de helyzeteiből csak egyet értékesítő házigazdák dolgát. A térfélcserét követően a megyerieknek már a gólokkal sem maradtak adósak és végül hozták a papírformát a sportszerű vendégek ellen. (G. J.)

Zsiros György: – A mai mérkőzésre nehezen hangolódtunk rá, a végére azonban sikerült felpörögnünk, és ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk.

Szikora Pál: – Ilyen arányban is megérdemelt hazai győzelem. G. J.

Dobozi SE–Mezőkovácsházi TE 1–1 (0–0)
Doboz, 80 néző. Vezette: Sándor Gergő. Doboz: Csizmadia – Somogyi, Szabó A., Pojendán, Faragó, Oláh M., Huszár A., Roszik, Balogh Á., Barcsay, Szigeti J. Csere: Mészáros, Tímári, Szabó L., Szabó D., Hollósi, Orodán. Játékos-edző: Barcsay Attila. Mezőkovácsháza: Tóth K. – Kopócs, Laduver, Györgyi, Mag, Csende, Mittnacht, Matuz T., Sódar, Lestyán, Varga G. Csere: Csicsely, Simondán, Bíró, Fenyves, Kovács J., Kócs, Andrej. Játékos-edző: Bíró Tibor. Gólszerző: Roszik (72.), ill. Matuz T. (89. – 11-esből).
A nézők nem csak az időjárással dacoltak az első félidőben, de a rendkívül unalmas játékkal is. A térfélcserét követően a hazaiak igyekeztek „oldani a hangulatot”, többet kezdeményeztek, a vezetést is megszerezték. Úgy tűnt semmi nem veszélyezteti a sikerüket, azonban a végjátékban a kovácsháziak szinte a semmiből jutottak büntetőhöz, így szerencsés keretek között pontot tudtak menteni. (T. J.)

Barcsay Attila: – Sokat tettünk a győzelemért, de sajnos ma sem tudtuk megtartani az előnyünket. A második félidőben voltak veszélyes támadásaink a gólon kívül is, de reális eredmény született.

Bíró Tibor: – Igazságtalan lett volna, ha kikapunk. Az első félidőben sok helyzetünkből illett volna gólokat szerezni. B. A.

Mezőhegyesi SE–Mezőberényi LE 1–0 (0–0)
Mezőhegyes, 70 néző. Vezette: Bozó Norbert. Mezőhegyes: Varga P. – Jámbor, Varga T., Szabó Zs., Papp M., Zsilák, Isaszegi M., Rotár, Karancsi, Faragó, Isaszegi B. Csere: Czene Z., Balogh D., Belák, Boros, Pálhidai, Czene P. Edző: Ács Levente. Mezőberény: Rau – Fazekas, Tóth J., Tóth Cs., Bereczki, Durkó, Burai Zs., Jónás, Zsíros, Adamik, Benyovszki J. Csere: Balogh L., Stibán. Edző: Benyovszki Róbert. Gólszerző: Faragó (80.).
A hűvös szeles idő elvitte a csapatok játékkedvét az első félidőben. A mezőnyben egyenrangú csapatok csatáztak, a kapukat gondosan elkerülve. A meccs második felében már a kapusok sem unatkoztak. A hazaiak domináltak és a végjátékban a győzelmet érő gólt is megszerezték, ami a látottak alapján megérdemelt. (Sz. J.)

Ács Levente: – Az egész mérkőzésen fegyelmezetten és koncentráltan játszottunk. A második félidőben kapujához szegeztük az ellenfelet, ha nehezen is, de bepréseltük a győzelmet jelentő találatot.

Benyovszki Róbert: – A mérkőzéstől azt kaptam, amire számítottam. A hazaiaknak végig komoly mezőnyfölénye volt. Abban a cipőben voltunk, mint szerdán az Atletico Madrid, de nem azon a szinten játszottunk. Perlaki János

Végegyházi SE–Medgyesbodzás SE 3–0 (2–0)
Battonya, 70 néző. Vezette: Baráth János. Végegyháza: Oláh Z. – Répási, Szász (Solymoskövi), Dajcs, Bagyinszki (Kurta), Bozsó, Dócza, Gazsi, Tanner, Mátó (Lugasi M.), Kocsis (Szlovák). Edző: Balázs József. Medgyesbodzás: Véha – Kelemen, Balogh G. (Csepregi), Dunai, Nagy L., Serbán, Kovács Zs. (Friderikusz), Sódar, Deák A., Novák, Varga V. Edző: Mazán Zoltán. Gólszerző: Tanner (5.), Mátó (38.), Bozsó (54.).
Kezdettől a hazaiak támadtak és diktálták a tempót. A korai góljuk sem ösztönözte a bodzásiakat arra, hogy kimozduljanak a „fedezékből”, Mátó találatát követően pedig már nem is tudtak váltani. A térfélcserét követően maradt a Végegyháza jelentős fölénye, amely a helyzetei töredékét értékesítve is magabiztos győzelmet aratott. (O. I.)

Balázs József: – Nehéz mérkőzésre számítottunk, de a srácok nagyon jól álltak hozzá és magabiztos győzelmet arattunk.

Mazán Zoltán: – Rosszul kezdtük a mérkőzést, sajnos az elején gólt kaptunk, de ezután rendeztük a sorainkat és tudtunk néhány jó kontratámadást vezetni, amiből megvolt az esély az egyenlítésre. A második félidőben már nem tudtunk váltani, a Végegyháza teljesen fölén nőtt és megérdemelt győzelmet aratott. V. I.

Kunágotai TE–Orosházi MTK-Rákóczi 5–3 (4–2)
Kunágota, 70 néző. Vezette: Jakab József. Kunágota: Csomós – Kiss Cs., Sóstai, Juhász, Multyán P. (Balogh E.), Kecskés, Multyán Cs. (Varga B.), Kovács A., Sirkó, Csatlós, Sárvári Á. (Hajdú Á.). Edző: Multyán Lajos. Orosháza: Dobozi – Bok, Rácz A., Buza, Ordó, Szabó Gy., Csőke, Tóth L., Nagy D., Dobi B., Nalesnyik. Edző: Buza Barnabás, Kvasznovszky József. Gólszerző: Multyán P. (7., 40.), Kecskés (24.), Multyán Cs. (27.), Kovács A. (89.), ill. Buza (17., 25.), Csőke (53.).
Alaposan bekezdtek a csapatok: a nyílt sisakos küzdelemben a vendégek kettő-kettőig tartották a lépést, azután viszont elmaradtak a válaszok, így a házigazdák stabil előnnyel térhettek pihenőre. A folytatás már nem hozott ilyen eredményes támadójátékot. A csere nélkül érkező vendégeknek sikerült a szépítés, ezzel pedig végig nyílttá tették a találkozót, melyet a végjátékban biztosított be magának a Kunágota. (B. S.)

Multyán Lajos: – A három pont volt a lényeg. A győzelmet nem kell megmagyarázni.

Buza Barnabás, Kvasznovszky József: – Nagyon sok helyzetet hagytunk ki és ez egy ilyen mérkőzésen nem megengedett. M. L.

Békéscsabai MÁV SE–Békésszentandrási HMSE 1–0 (0–0)
Békéscsaba, 50 néző. Vezette: Bakos József. Békéscsabai MÁV: Bócsik – Csanálosi (Demeter), Viczián, Mazán, Bánlaki (Zsömbörgi), Morva, Gurbán, Vozár (Takács K.), Turcsek, Potocska P., Knyihár. Edző: Dohányos Zoltán. Békésszentandrás: Buzás – Uhljár (Sztricskó), Olasz István, Filyó, Mochnács (Bencsik A.), Dernovics, Tasi K., Balázs, Olasz Imre (Nemcsényi), Balogh M., Kovács N. Játékos-edző: Boér Zsolt. Gólszerző: Takács K. (74.).

Dohányos Zoltán: – Végig fölényben játszottunk és egy látványos góllal megérdemelten nyertünk. Sokat számít, ha itt vannak az „öregek”.

Boér Zsolt: – A helyzetek alapján megérdemelt hazai győzelem. A mai napon hiányzott a minőség a játékunkból, megéreztük két kulcsemberünk hiányát. A küzdőszellemmel és az akarattal elégedett vagyok. P. M.

Tótkomlósi TC–Dévaványai SE 1–4 (0–3)
Tótkomlós, 50 néző. Vezette: Fekete Zoltán. Tótkomlós: Asztalos – Keszeli (Isztin), Horváth H., Koleszár (Bacsa), Kocsis, Baliga D. (Stranszky), Garai, Abonyi Á., László, Borbás, Sós (Molnár I.). Edző: Papp Lajos, László Dávid. Dévaványa: Szász – Végh (Nagy I.), Papp D., Gál, Papp K., Katona, Szabó E. (Pelyva), Feke (Szarka), Horváth B., Juhász P., Papp V. Játékos-edző: Bereczki Árpád. Gólszerző: Abonyi Á. (88.), ill. Szabó E. (25., 38.), Juhász P. (40.), Papp D. (65.).

Megye II/B osztály, 18. forduló

Battonyai TK–Köröstarcsai KSK 0–1 (0–1)
Battonya, 60 néző. Vezette: Gyuga Zsolt. Battonya: Erdélyi – Lenti, Varga K., Kovács Z., Káló, Kiss Z., Molnár R., Janovics, Liszkai P. (Kiss D.), Hrabovszki, Lipták. Játékos-edző: Kovács Zoltán. Köröstarcsa: Tóth G. – Varga L. (Farkas Gy.), Puskás, Machó, Nyeste M., Szivák, Keresztesi J., Vincze Gy., Hajzer, Hajdú, Andrejsi. Játékos-edző: Farkas Gyula. Gólszerző: Szivák (2.).

Kovács Zoltán, Lukács István: – Ma önkritikát kell gyakorolni és gratulálni kell az ellenfélnek. Egy góllal ma jobbak voltak. Volt a mérkőzésnek pozitívuma is, nem mehetünk el szó nélkül, szurkolóink hetek óta tartó lelkes biztatása mellett. Köszönjük szépen!

Bokorné Kerekes Zsuzsanna szakosztályvezető: – Küzdelmes mérkőzésen már a második percben vezetést szereztünk. A helyzetkihasználásunk miatt magunknak tettük nehézzé a mérkőzést. Korrekt, jó játékvezetés. L. I.

Kétegyházi SE–Elek USE 0–1 (0–1)
Kétegyháza, 100 néző. Vezette: Bakos József. Kétegyháza: Tapasztó – Medgyesi, Tóth V., Kukla Á., Szucsán (Dohányos), Kukla S., Kajári (Darócz), Grósz, Simon, Bácsi, Durkó M. Edző: Szegedi Ferenc. Elek: Tar – Dehelán (Bíró), Gyulai (Rostás), Jepure, Sipos, Oszlács, Kasznár, Barthalos, Nagy L., Nagy Á., Puporka R. Edző: Turcsek Zoltán. Gólszerző: Puporka R. (32. – 11-esből).

Szegedi Ferenc: – Magunkra vállaljuk hétről-hétre a Mikulás szerepét, mert rendszeresen három pontokat ajándékozunk az ellenfeleinknek.

Turcsek Zoltán: – Saját magunknak tettük nehézzé a mérkőzést. Számtalan kidolgozott helyzetből csak egyet tudtunk értékesíteni. További sok sikert kívánunk a hazaiaknak!

Gádorosi LSE–Kaszaper FC 3–1 (1–0)
Gádoros, 40 néző. Vezette: Sándor Imre. Gádoros: Liziczai – Horváth Á., Szokolai, Mucsi, Tóbiás, Máriás, Kun Szabó, Papp, Pásztor, Polyák, Fejes F. Csere: Földesi, Kuli, Molnár G., Szijjártó D., Neszi, Szijjártó G., Belanka. Edző: Bodzás Ádám. Kaszaper: Petrics G. – Simon, Buczku P., Fazekas, Buczku D., Petrics R., Hatfaludy, Garamvölgyi, Bordás M., Papp, Pónya. Csere: Fejes G., Kasza, Toll, Forgó. Edző: Bordás Sándor. Gólszerző: Fejes F. (35.), Neszi (51., 83.), ill. Simon (80. – 11-esből).

Bodzás Ádám: – Fontos győzelmet arattunk. A helyzetek kihasználásán még nagyon sokat kell javítani, de megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Gratulálok a csapatnak!

Ifj. Bordás Sándor: – Két gólt adtunk a hazai csapatnak és ezzel el is döntöttük a mérkőzést. Pisont András

Békési FC–Újkígyós FC 4–1 (1–0)
Békés, 80 néző. Vezette: Csikós Ádám. Békés: Takács M. – Kardos, Minya, Reszelő J., Kis J., Római J., Reszelő D., Laukó, Balázs, Mracskó, Római T. Csere: Király, Fekete, Király, Kis A., Benedek. Edző: Fekete Mihály. Újkígyós: Ancsin – Zatykó, Sas, Horváth R., Szabó M., Csiernyik M., Farkas F., Werner, Csiernyik A., Prókai, Oláh T., Burkus. Csere: Varró, Burkus. Játékos-edző: Tóth Zoltán. Gólszerző: Balázs (30., 84.), Kardos (68. – 11-esből), Reszelő J. (78.), ill. Sas (80.).

Fekete Mihály: – A mezőnyfölényünket végül gólokkal is nyomatékosítottuk.

Farkas Ferenc csapatkapitány: – Minden tiszteletem azoké a játékosoké, akik ma részt vettek a mérkőzésen. Sajnos kellemes ellenfelek voltunk a hazaiak számára. Bíró Péter

Körösladány MSK II–Csorvási SK 4–1 (1–0)
Körösladány, 50 néző. Vezette: Nagy Zoltán. Körösladány: Vass – Pályi, Egeresi, Almási (Zsila), Kántor M., Szántó B., Szabó L., Somogyi, Lipcsei (Kozák), Boros (Szentpéteri), Szabó M. (Szuroka). Edző: Keresztesi János. Csorvás: Maczák – Lengyel, Gerda V., Gerda T., Simon N. (Ruszin), Csábi, Varga A. (Darida), Csicsely, Király (Fabulya), Szatmári B., Könyves. Edző: Zsiga Róbert. Gólszerző: Almási (38., 78.), Szabó L. (60.), Szántó B. (71.), ill. Csicsely (68.).

Kevermes SE–Kondorosi TE 0–2 (0–1)
Kevermes, 90 néző. Vezette: Láza András. Kevermes: Horváth S. – Kovács J. (Orbán), Orosz (Mag Z.), Plástyik, Rung, Barna, Lakatos S. (Szabó T.), ifj. Bauer, Pain, Kukla D., Puporka. Edző: Botás Attila. Kondoros: Gritta – Molnár T., Kurucz (Arnótzky), Bákai A. (Szebegyinszki B.), Bákai B. (Gombár), Tusjak, Hanyecz, Paluska, Ancsin, Pusztai (Rafaj), Szigeti (Buzás). Edző: Janis János. Gólszerző: Bákai B. (27., 85.).

Lőkösháza KSK–Füzesgyarmati SK II 2–5 (0–3)
Lőkösháza, 60 néző. Vezette: Gyuga Zsolt. Lőkösháza: Lőrinc – Horváth N., Bessenyei, Pusztai, Jegyinák, Balázs M., Lakatos E., Kolozsi, Czernó, Takács, Hrobár. Csere: Mag M., Molnár Zs., Bartyik, Csillag. Játékos-edző: Lakatos Erhard. Füzesgyarmat: Seprenyi – Tokai, Mazán, Hercz, Polgárdi, Vad, Vámos, Kovács M., Zs. Nagy, Tóth B., Kiss B. Csere: Dóczi, Hegedűs, Fábián, Tóth K. Edző: Fábián Ottó Olivér. Gólszerző: Bessenyei (50.), Lakatos E. (76.), ill. Kovács M. (12., 86.), Vad (42., 65.), Kiss B. (44.).

Megye III. osztály, 21. forduló

Megye III. osztály, 21. forduló

Vésztői TK–Gerlai SE 2–1 (1–0)
Vésztő, 100 néző. Vezette: Gyebrovszki György. Vésztő: Mezger – Balázs, Pap Zs., Gurmai, Andor, Papp K., Lázár T., Varga T., Szabó Sz., Tukacs, Fazekas. Csere: Kubinszki, Márki-Kira Á., Szőke, Papp B., Szepesi, Varga S., Papp L. Szakmai vezető: Szabó Sándor. Gerla: Laurinyecz – Gáspár, Hajdú, Pozsár, Orodán, Gyebnár, Szepsi, Csontos, Sóvári, Mucsi, Hévizi. Csere: Kiss Z., Kovács P. Játékos-edzők: Kovács Péter, Mucsi Péter. Gólszerző: Gurmai (23.), Pap Zs. (76.), ill. Gyebnár (54. – 11-esből).

Mezőmegyer SE II–Bucsa SE 3–1 (1–0)
Mezőmegyer, 50 néző. Vezette: Krcsméri Milán. Mezőmegyer: Szalkai – Erdélyi, Zsibrita, Papp Á., Egeresi, Lukács, Frisnyicz, Kőszáli, Moka, Dávid, Zsombori. Csere: Kerepeczky, Megyeri, Kolláth. Edző: Hajdú Péter. Bucsa: Szabics – Juhos, Kulik Cs., Kiss A., Lázók A., Fábián, Lázók S., Kulik K., Laurencsik, Tasi, Kiss G. Csere: Lázók N., Farkas Cs., Czinege, Sántha. Edző: Nagy Ferenc. Gólszerző: Lukács (25., 57.), Egeresi (62.), ill, Lázók S. (48.), Tasi T. (77.).

Sarkadkeresztúri SE–Kamuti SK 3–4 (0–0)
Sarkadkeresztúr, 50 néző. Vezette: Baczovszki Attila. Sarkadkeresztúr: Kóra – Berecki, Molnár M., Patkás D., Tóth I., ifj. Zsoldos, Szabó II M., Szabó Zs., Szalazsán, Szabó Milán, Nikula. Csere: Szabó I M., Kesztyűs, Tóth I. F., Rozsi, Zsoldos, Pulyka. Játékos-edző: Szabó I Mózes. Kamut: Takács – Tóth F., Gilik, Dananaj, Tusjak, Szabó Gy., Németh M., Szalkai, Fulajtár, Radics, Kóródi. Csere: Gulyás, Bán, Máté, Lólé. Edző: Galát Pál. Gólszerző: Szabó Milán (47.), Zsoldos (53.), Patkás D. (89.), ill. Tusjak (50., 77.), Kóródi (84.), Szalkai (86.).

Kötegyáni FC–Medgyesegyháza SE 1–5 (1–3)
Kötegyán, 50 néző. Vezette: Szabó Csaba Pál. Kötegyán: Kiss S. – Balázs Benjamin, Giczey, Harmati, Martinecz, Balázs Bertalan, Gyebrovszki, Ruzsa R., Vasadi, Farkas K., Szűcs P. Csere: Csiki, Flóra, Bálint J., Tóth A. Edző: Gurzó Sándor. Medgyesegyháza: Pós – Bácsi, Anderkó, Deák, Fodor R., Szigetvári, Holecz, Tanner, Nagy Zs., Borbás, Nagy B. Csere: Zsadány, Otrok, Baukó. Edző: Szekeres Tibor. Gólszerző: Farkas K. (30.), ill. Fodor R. (20.), Bácsi (31., 42.), Holecz (49.), Nagy Zs. (65.).

Békéssámsoni SK–Végegyházi SE II 0–6 (0–2)
Békéssámson, 30 néző. Vezette: Rubás Zoltán. Békéssámson: Atyimás – Harsányi Tamás, Valki, Harsányi Tibor, Krajcsovics, Böde, Csenki, Kriván, Fóris, Godó Á., Baliga A. Csere: –. Játékos-edző: Godó Imre. Végegyháza: Kunos – Farkas N., Adler Á., Kusztra, Józsa, Husvéth, Gyebnár, Szakál, Sramkó, Pecznyik, Hack D. Csere: Németh Sz., Adler V. Edző: Fejes István. Gólszerző: Adler Á. (21.), Józsa (26.), Husvéth (50.), Hack D. (58.), Németh Sz. (72.), Sramkó (75.).

Magyarbánhegyesi FC–Telekgerendási LSC 7–1 (2–0)
Magyarbánhegyes, 100 néző. Vezette: Kató Benedek. Magyarbánhegyes: Németh I. – Balázs, Varga P., Vágási, Racs, Kormányos Kristóf, ifj. Kintner, Szőke, Hegedűs, Kopócs, Matuz P. Cserék: Bozsár, Krizsán, Földi. Edző: Kintner János. Telekgerendás: Jámbor – Tóth L., Szabó K., Hekfusz, Andó, Hrabovszki J., Kovács M., Tímár, Orjestyik, Fegó, Brhlik. Csere: Baranya, Marik, Nyemcsok, Kertész. Edző: Onáka Zoltán. Gólszerző: Kormányos Kristóf (20.), Kopócs (41.), Bozsár (60., 68.), Racs (65., 72., 81.), ill. Szabó K. (70.).