Közösségi oldalak

Sport

Előnyt szerzett a BRSE a Vasas elleni döntőben

A Swietelsky-Békéscsaba csapata hazai pályán 3:2-re nyert a Vasas Óbuda ellen, a női röplabda Extraliga döntőjének első, csütörtöki összecsapásán. A találkozó legeredményesebb játékosa Taylor Bannister volt 35 ponttal, a hazaiaknál Szara Kliszura 28-ig jutott. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc második találkozóját vasárnap rendezik a fővárosban.

Egy-két ponttal a Vasas vezetett az elején, de a Csaba tapadt vendégére. Olyannyira, hogy rövid időn belül le is dolgozta mínusz három pontos hátrányát. A vezetést ugyanakkor nem sikerült átvenni, Bannister ellenállhatatlannak bizonyult, 11:13-nál Tóth Gábor jobbnak látta, ha ad néhány fontos instrukciót tanítványainak. A forgatókönyv a továbbiakban sem változott, mindig a Vasas járt előrébb 1-2 ponttal. A rontott nyitások mutatójában ugyanakkor a hazaiak voltak a „jobbak”. Húsznál beérte vendégét a BRSE, ekkor a Vasas görög edzője kért időt. Pekárik Eszter szenzációs megoldása után először vezetett a mérkőzésen a Békéscsaba. Azonban ismét jött Bannister, aki egy duplával szettlabdához juttatta csapatát. Csaba ezt és a következőt is hárította, majd Kliszura pontjával már a csapata vezetett és nyithatott a szett megnyeréséért. Bannister még megmentette a helyzetet, de egy sikeres Drpa-támadással és egy Glemboczki sánccal a hazaiaké lett a maratoni hosszúságú játszma.

A 2. felvonásban már nem kellett olyan sokat várni arra, hogy a csabaiak kezében legyen az előny. A blokkmunka elsőrangú volt, szépen gyűltek a pontok, és így sikerült 7:4-re, majd 9:5-re ellépni. Váltott is feladó poszton a Vasas, Fábián helyett egy másik volt csabai, Király-Tálas Zsuzsanna lépett pályára. A Vasas belehúzott és egy 4:0-s rohammal kiegyenlített. A Csaba nem sokkal később egy 3:0-val „válaszolt”, 17:13-nál jöhetett a második Vasas-időkérés. Hullámzott a játék, a Vasas ismét felzárkózott. Kornyijenko elsőrangú nyitásait követően egy 6:0-s szériával újra a BRSE került lépéselőnybe és jutott játszmalabdához, a felvonást Sarah Kliszura zárta le, már 2:0 a Békéscsaba javára!

Óriási elánnal kezdte a 3. szettet a Békéscsaba, amely rögtön ellépett hat egységgel. A Vasas persze messze nem adta fel, egy hatos sorozattal máris egyenlő volt az állás, és át is vette a vezetést. Innentől kezdve fej-fej mellett haladtak a csapatok. A hajrá közeledtével egy remek, 3:0-s sorozattal 19:16-ra alakította az eredményt a minden erejét összeszedő Békéscsaba. Kiélezett küzdelmet hozott a játszma hajrája, a Vasas 2-3 pontos távolságból követte vendéglátóját. Drpa szenzációs labdájával három meccslabdához jutott a Csaba, de mindhármat elvesztegette, sőt a Vasas nyithatott a játszma megnyeréséért, a labdamenetet Bannister be is fejezte.

A 4. szettben élt a lélektani előnnyel a Vasas és magabiztosan vezetett, jó úton haladt, hogy kiharcolja az 5. szettet. A Csaba ugyan felzárkózott mínusz hétről mínusz kettőre, de a Vasas erősített és újra elhúzott. A hajrát még sikerült szorossá tenni a Csabának, de egyenlíteni már nem, jöhetett a döntő játszma. Kliszuráék összeszedték magukat, az 5. játszmában hárompontos előnyüknél cseréltek térfelet a felek. Az izgalmak azonban ezután is folytatódtak, bár a Csaba négy meccslabdához is jutott, a Vasas nem adta fel, végül Török hibája kellett ahhoz, hogy két és fél óra játék után mégis megmaradjon a csabai pályaelőny. Az egyik fél három győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Békéscsaba javára.

B.M.

Extraligás női röplabda-mérkőzés, döntő

Swietelsky-Békéscsaba–Vasas Óbuda 3:2 (26, 18, –24, –22, 11)
Békéscsaba, 1400 néző
Vezette: Ujházi Mónika, Adler László.

Békéscsaba: Kliszura 27, Pekárik 13, Drpa 19, Glemboczki 7, Bodnár 8, Kornyijenko 7. Csere: Molcsányi (liberó), Szatmári L., Karhu, Bagyinka 1, Zólyomi 1. Vezetőedző: Tóth Gábor.
Vasas: Török K. 8, Kalicsanin 3, Bannister 34, Bojko 10, Abdülazimova 12, Fábián F. 1. Csere: Juhár D. (liberó), Vezsenyi, Király-Tálas, Papp O. 11, Zernovic 2. Vezetőedző: Janisz Athanaszopulosz.

Az eredmény alakulása: 1. szett: 7:10, 11:11, 15:17, 20:20, 23:22, 23:24, 26:25. 2. szett: 9:5, 10:10, 17:13, 17:16, 24:17. 3. szett: 7:1, 9:11, 14:14, 19:16, 24:21, 24:25. 4. szett: 6:11, 7:14, 13:15, 13:19, 20:24. 5. szett: 8:5, 9:8, 14:10.

Tóth Gábor: – Örülök a győzelemnek, de a saját dolgunkat nehezítettük meg. A közönség élvezetes csatát láthatott. A nyitásfogadásunk jól működött, azonban támadásban nem tudtuk hozni az elvárt szintet. Vasárnap fontos csata vár ránk.

Janisz Athanaszopulosz: – Az első két szettben nem voltunk meccsben, nem koncentráltunk, a Békéscsaba különösebb ellenállás nélkül szerzett pontokat, sokszor ejtésből is. Ez kritikus volt, de aztán összeszedtük magunkat és megmutattuk, hogy tudunk küzdeni. Gratulálok a Békéscsabának, náluk az előny, vasárnap remélhetőleg jobb játékot fogunk mutatni!

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum