Közösségi oldalak

Sport

Gól nélküli döntetlen a „mumus” otthonában

Fotó: Daru Andrea

A pontvadászat 32. fordulójában a bajnoki év 15. döntetlenjét játszotta vasárnap Salgótarjánban a Füzesgyarmati SK NB III-as labdarúgócsapata. A sárrétiek gól nélküli döntetlenre végezte a „mumusuk” otthonában, igaz a helyzetek alapján közelebb álltak a győzelemhez.

Az első félidő jelentős része kiegyenlített játékot hozott. A gyarmati oldalon Bukor előtt kétszer adódott nagy lehetőség, saját kapusuknak pedig az egyik beadást követő közeli fejesnél kellett fontos szituációban játékba avatkoznia.

Szünet után mezőnyfölényt harcolt ki a vendégcsapat, ekkor már pontrúgásokból is veszélyt tudtak teremteni, más kérdés hogy a legnagyobb helyzeteiket is kihasználatlanul hagyták. A végén még a játékvezető borzolta a kedélyeket mindkét oldalon. Előbb Patakit buktatták büntető gyanús szituációban, de a sípja néma maradt, a másik oldalon pedig egy beadást fejeltek be a hazaiak, ám az asszisztens intésére les címen érvénytelenítette a gólt.
A helyzetek alapján a gyarmatiak két pontot hagytak Nógrádban.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Salgótarjáni BTC–Füzesgyarmati SK 0–0
Salgótarján, 120 néző
Vezette: Újhelyi Tamás (Balla Levente, Elek Balázs).

Salgótarján: Szalay – Érsek (Constantino, 88.), Gazdag, Szabó B., Orosházi (Boros, 46.) – Köböl, Bakos, Kócsa (Filkor, 63.), Sárközi (Tarlósi M., 46.), Nagy X. – Csifó (Gyetvai, 73.). Vezetőedző: Vízteleki János.

Füzesgyarmat: Fildan – Nagy N., Oltean, Lippai, Pataki – Achim S., Bartók (Pohl, 71.), Hussein, Cigan – Bukor (Tóth B., 79.), Popescu. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Vezetőedző: Szabados Tamás.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum