Közösségi oldalak

Sport

Döntetlent hozott a megyei NB III-as rangadó

Döntetlenre végződött Körösladányban az NB III-as labdarúgó-bajnokság őszi idényét lezáró sárréti rangadó. A évad nézőcsúcsát hozó derbi első félidejében a házigazdák, szünet után pedig a gyarmatiak tettek valamivel többet a három pont begyűjtése érdekében, így az „ikszet” egyik fél sem élhette meg tragédiaként.

A gyarmatiak kezdtek lendületesebben, de azután átvette az irányítást a hazai együttes, amely a 17. percben Czirok révén a vezetést is megszerezhette volna, de a szélső kisodródott ziccerben és az oldalhálóba lőtt. A félidő derekát átlépve a vendégek lőtték a rangadó első gólját, amikor Bajor bepasszát Achim Sebastián lőtte 12 méterről a kapuba. Rögtön ezután Czirok válaszolhatott volna, de az egyenlítésére a 33. percig kellett várni. A legveszélyesebb hazai játékos egy kiugratás után az ötös bal oldali csücskéből estében gurított Fildan mellett a hosszú sarokba.

A második félidő legelején Cservenák került ziccerbe, de hosszan tolta meg a labdát, ezzel megadva az esélyt Fildan kapusnak a közbeavatkozásra. Később ellaposodott a játék, esetenként csapkodóvá vált. A gyarmati együttes inkább a pontrúgásokból tudott veszélyt teremteni Kertész kapuja előtt, hazai oldalon pedig Czirok kapufáról kipattanó fejese járt legközelebb a célhoz. Összességében azonban egyik félben sem volt meg az a plusz, ami győzelemhez segíthette volna.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Körösladány MSK–Füzesgyarmati SK 1–1 (1–1)
Körösladány, 600 néző
Vezette: Nazsa Tamás (Tőkés Róbert, Vilmányi Simon).
Gólszerző: Czirok (33.), ill. Achim Á. (24.).

Körösladány: Kertész – Papp D. (Burai, 75.), Zelenyánszki, Szántó M., Bakk (Illés, 75.) – Pusztai, Ruzsa – Cservenák (Szántó B., 80.), Csicsely (Farkas J., 80.), Czirok – Malkócs. Vezetőedző: Ekker Attila.

Füzesgyarmat: Fildan – Achim Á., Raducu, Toca, Bajor (Szabó B., 63.) – Achim S. (Cigan, 66.), Bódis (Oltean, 46.), Kis Sz., Pataki – Virág, Popescu. Vezetőedző: Szabados Tamás. Szakmai koordinátor: Boros Tibor.

Ekker Attila: – Sajnálom azt, hogy az első félidei játékot nem tudtuk kivinni a pályára szünet után, mert azzal győzelmet érdemeltünk volna. A második negyvenöt perc teljesítménye alapján nem érdemeltünk többet egy pontnál.

Szabados Tamás: – Köszönjük szurkolóinknak a támogatást, szerettünk volna felnőni hozzájuk. Nagyon sokat tett a csapat ezért a döntetlenért, és amennyiben a helyzeteinkkel kicsit jobban sáfárkodunk, akkor ezt a rangadót a magunk javára tudtuk volna billenteni. Örömünk azért nem teljes, mert három pontért érkeztünk, de a kis hal is hal! Jó iramú mérkőzésen, egy jó csapat otthonában szereztünk értékes pontot, ami jó kiindulóalap lehet az évzáróhoz.

Videó: Sportklub

Az utólsó pillanatban fordított a Vasas a Honvéd ellen

A Vasas a 97. percben szerzett góllal fordított, s 2-1-re győzött a hozzá hasonlóan újonc Kispest-Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP

Kós Hubert elengedné az új egyéni számokat egy ilyen váltó kedvéért

Amennyiben megmaradna az “álomváltó” és akár más számokban is elindulna, akkor Kós Hubert nem feltétlenül keresne magának újabb egyéni úszószámokat

Idegenbeli döntetlennel továbbjutott a Ferencváros

A tavasszal nyolcaddöntős Ferencváros továbbjutott a labdarúgó Európa-liga rájátszásába, a selejtező utolsó fordulójába, miután a harmadik kör csütörtöki visszavágóján 1-1-es

Kiesett az ETO FC a Konferencia-ligából

A magyar bajnok ETO FC 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a lett Riga FC-vel csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének

YouTube csatorna

Archívum