Közösségi oldalak

Sport

Dominika Strumilo a békéscsabaiak negyedik légiósa az új bajnoki évben

Újabb erősítést jelentett be közösség oldalán a BRSE, melynek a kerete a belga válogatott ütőjével, Dominika Strumiloval bővült, aki kedden csatlakozik a csapathoz.

A 26 éves játékos 2016-ban állt légiósnak, azóta megfordult a német, a francia, a török és a görög élvonalban, valamint a szintén erős olasz másodosztályban. A belga pontvadászatban kétszer is megválasztották posztja legjobbjának, hazájában három bajnoki-, három kupa- és egy szuperkupaaranyat szerzett.

A német Dresden színeiben belekóstolt a Bajnokok Ligájába, a Bundesligában kétszer végzett harmadikként a drezdaiakkal, egyszer elhódította a Német Kupát, tavaly pedig a Nantes együttesével lett bronzérmes a Francia Kupában. A 186 centiméter magas, lengyel felmenőkkel rendelkező röplabdázó a belga válogatottal Európa-bajnokságon, Nemzetek Ligájában és World Grand Prix-ben is szerepelt.

Dominika Strumilo a békéscsabaiak negyedik légiósa az új bajnoki évben

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum