Közösségi oldalak

Sport

Brlázs Gábor kezébe került a szakmai irányítás

Brlázs Gáborra komoly teher hárul az utolsó öt fordulóban. Fotó: Daru Andrea

Ahogyan arra számítani lehetett, a bajnokság hátralévő öt fordulójára Brlázs Gábor, a második számú együttes edzője veszi át a Békéscsaba 1912 Előre NB II-es labdarúgó-csapatának szakmai irányítását – erről kedd délelőtti rendhagyó értekezletén a klub vezérkara határozott. A kényszerű edzőcserére azok után került sor, hogy a Szolnoktól elszenvedett vasárnapi hazai vereséget követően váratlanul lemondott posztjáról Schindler Szabolcs vezetőedző, és azt el is fogadták – írja a bmsextra.hu.

A sereghajtótól is kikapott a Békéscsaba – Schindler Szabolcs lemondott!

Az új felállás szerint Brlázs Gáborral együtt Balog Zsolt is az NB II-es kerethez kerül át, ahol asszisztens edzőként számítanak a munkájára, Pásztor József pedig a szakmai tapasztalatával és meglátásaival segít. A változásokról a mai edzés előtt tájékoztatták a játékosokat, a stáb pedig nyomban levezette az első foglalkozást. Ezzel párhuzamosan az eddigi pályaedző, Mészáros Márk a második számú együttes szakmai stábjába kerül a bajnoki év végéig, melynek vezetőedzője személyéről is hamarosan döntés születik.

Bár a 16. helyen álló lila-fehér gárdát 3 pont még elválasztja a már kieső pozíciót elfoglaló Budaörstől, a hétvégi igen mérsékelt produktumát követően az év közben visszatérő Schindler Szabolcs váratlanul benyújtotta lemondását. Információnk szerint a látványos visszaesést produkáló Preisinger Sándor helyére szeptember elején visszatérő szakember döntésének már voltak előzményei. Leginkább a téli erősítések elmaradását nehezményezte, hiszen a kiszemeltjei közül egyetlen labdarúgót sem tudott leigazolni a menedzsment.

Nem új keletű ez a probléma, hiszen az utóbbi két évben mindössze két-három olyan játékost szerződtetett a klub, aki azután állandó helyet harcolt ki magának az NB II-es csapatban. Nem éppen vonzó tehát az Előre a hazai labdarúgók körében, amit a szurkolók egyértelműen az Igricz Mihály klubigazgató vezette menedzsment számlájára írnak. Ennek nem csak a vasárnapi mérkőzés után adtak hangot, de a klub közösségi oldalán is, ahol helyenként nyomdafestéket nem tűrő módon minősítik a vezetés sorozatos szakmai baklövéseit, illetve a megfelelő kommunikáció hiányát.
Schindler Szabolcsot – akinek a bajnoki mérlege 8 győzelem, 9 döntetlen és 10 vereség – az elhamarkodott döntése miatt illették kritikával. Nem is feltétlenül érdemtelenül, hiszen a kapitánynak kutyakötelessége a legvégsőkig kitartani a hajón, még ha az történetesen süllyed is!

Hogy a gondok orvosolhatók-e még, arra az előttünk álló kritikus hetek megadják a választ. Alakuljon pozitívan is a történet, nyilvánvalónak tűnik, hogy egy edzőcsere tartósan nem oldja az Előre háza táján felmerő akkut problémákat. Ahhoz a tulajdonosoknak további személycseréket kellene végrehajtaniuk. Ha pedig ne adja Isten, a legrosszabb forgatókönyv valósulna meg, akkor valamennyi felelősnek tükörbe kell néznie, mint ahogyan azt Schindler Szabolcs most megtette, és teljesen tiszta lappal elkezdeni egy új fejezetet!

Bakulya Mihály/Bmsextra.hu