Közösségi oldalak

Sport

Balatonfüreden is nyert a BRSE

A továbbra is veretlen Swietelsky-Békéscsaba óriási, közel két és fél órás csatában 3-2-re nyert a Magyar Kupa-döntős Szent Benedek RA vendégeként a női röplabda Extraliga alapszakaszának 12. fordulójában, pénteken. A találkozó legeredményesebb játékosának a viharsarkiak szerb légiósa, Marta Drpa bizonyult 21 ponttal.

A Békéscsaba kezdett jobban, Pekárik és Drpa pontjaival három pontos előnyre tett szert, de jött Kiss Gréta, aki egymás után négy ponttal (benne két ásszal) fordított, 9:7-nél időt is kért Tóth Gábor, a BRSE edzője. 11:10-es csabai előnynél már Dejan Desznica nyúlt ehhez az eszközhöz. A Csaba igyekezett kézben tartani a mérkőzést, őrizte 2-3 pontos előnyét, egészen a hajráig, amikor Iosia kiegyenlített, hogy mégis a Csabáé lett az első játszma, arról Marta Drpa tehet, aki beütötte 10 pontját is.

Katasztrofálisan kezdte a 2. játszmát a BRSE, a fürediek már az elején tekintélyes különbséget alakítottak ki. Úgy tűnt, hogy a cseréiket soraiban tudó Csaba el is engedte ezt a szettet. Valamelyest sikerült felzárkóznia, de a Füred biztosan hozta a játékot.

A 3. szettben a BRSE dominált, egy nagy rohammal már nyolc pont is volt a differencia, ám ez az előny hibák sorozata után majdnem elolvadt. De csak majdnem, mert a Csaba rákapcsolt, és nagy energiát mozgósítva nagy csatában sikerült behúznia a játszmát.

A 4. felvonás hasonlóan alakult, mint a 2., Milka Sztijepics ütéseire csak ritkán volt csabai válasz. Mínusz hétről azonban elkezdett kapaszkodni a BRSE, de időkérés után Kiss Grétáék belehúztak. A Csaba azonban nem adta fel, a hajrában lefaragta hátrányát és még a vezetést is átvette. Játszma- és mérkőzéslabdáig azonban nem jutott el, mert Kiss Grétáék fordítottak és Jimerson kicsikarta a döntő szettet.

Páratlan szett következett, vagyis a forgatókönyv szerint ismét a csabaiaknak kellett a főszerepet játszani. Így is történt, a térfélcserénél hat pontos vendégelőnyt mutatott az eredményjelző. A Balaton-partiak nyolcpontos hátrányból kezdtek zárkózni, de a végén Pekárik révén mégis a BRSE jutott játszma-, és meccslabdához. Az ádáz, 133 perces csatát saját hibáját korrigálva Drpa zárt le.

Extraliga női röplabda-mérkőzés

Szent Benedek RA–Swietelsky-Békéscsaba 2:3 (–23, 19, –20, 24, –12)
Balatonfüred, 150 néző
Vezette: Bátkai-Katona Ágnes, Szarka.

Balatonfüred: Bleicher, Szavovics 15, Koprivica 13, Sztijepics 16, Kiss G. 20, Jimmerson 5. Csere: Fáth (liberó), Iosia 4, Vacsi 8, Lekics 1, Szerényi 1. Vezetőedző: Dejan Desznica.

Békéscsaba: Kornyijenko 3, Karhu 8, Pekárik 12, Drpa 21, Kliszura 7, Zólyomi 2. Csere: Molcsányi (liberó), Szatmári 1, Bodnár, Glemboczki 5, Strunjak 9, Bagyinka 1. Vezetőedző: Tóth Gábor.

Az eredmény alakulása: 1. szett: 3:6, 10:7, 12:15, 17:20, 23:23. 2. szett: 8:1, 14:5, 16:9, 21:16, 24:19. 3. szett: 3:7, 8:14, 13:14, 16:20, 20:23. 4. szett: 8:4, 11:5, 14:7, 15:11, 20:22, 24:23. 5. szett: 2:8, 3:11, 8:11, 11:13.

Dejan Desnica: – Vérbeli rangadót játszottunk, ahol az utolsó pillanatig kérdés volt, ki nyer. Izgalmas és színvonalas meccset láthatott a közönség, mindkét csapat minden pontért megküzdött, hatalmas harc folyt a pályán. A röplabda már csak ilyen, nem lehet tudni, hogy az utolsó labdák kinek pattannak jobban. Megyünk tovább, sok feladat vár még ránk.

Tóth Gábor: – Nehéz meccsen vagyunk túl, a Füred hozta azt a stabil játékot, amire számítottunk. Taktikailag fegyelmezetlenek voltunk, így nagy küzdelemben és nehézségek árán sikerült győzni.

Kós Hubert elengedné az új egyéni számokat egy ilyen váltó kedvéért

Amennyiben megmaradna az “álomváltó” és akár más számokban is elindulna, akkor Kós Hubert nem feltétlenül keresne magának újabb egyéni úszószámokat

Idegenbeli döntetlennel továbbjutott a Ferencváros

A tavasszal nyolcaddöntős Ferencváros továbbjutott a labdarúgó Európa-liga rájátszásába, a selejtező utolsó fordulójába, miután a harmadik kör csütörtöki visszavágóján 1-1-es

Kiesett az ETO FC a Konferencia-ligából

A magyar bajnok ETO FC 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a lett Riga FC-vel csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének

Súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc

YouTube csatorna

Archívum