Közösségi oldalak

Sport

Hárspataki döntős és Tadissi is éremért küzdhet a karatés világversenyen

Hárspataki és az ukrán Horuna

Hárspataki Gábor aranyéremért, Tadissi Martial pedig bronzéremért küzdhet a vasárnapi éremmeccsek során a karate sportág legrangosabb sorozatának, a Karate1 Premier League széria ide első, egyesült arab emírségekbeli állomásán. A Fujairah-ban péntektől vasárnapig zajló versenyen a nyári Világjátékokra is lehet részvételi jogot kiharcolni.

A lebonyolítást illetően most mutatkozott be a Karate Világszövetség, a WKF újítása. E szerint a Premier League fordulókon kategóriánként csak a világ legjobbjai, legfeljebb 32 versenyző indulhat, akik a selejtezők során az eddigi egyenes kieséses rendszer helyett csoportokra osztva, körmérkőzéses formában küzdenek meg egymással. A nyolc közé kerülést követően alkalmazzák csak az egyenes kiesés, vigaszágas rendszert.

A 75 kg-ban Hárspataki Gábor két győzelemmel jutott tovább csoportjából. Az MTK karatésa ezt követően a negyeddöntőben legyőzte a belga Mahaudent, az elődöntőben pedig jobbnak bizonyult a sportág olimpiai bemutatkozásán, a tokiói játékokon hozzá hasonlóan szintén bronzérmet nyert ukrán Horunánál is.

A 67 kg-osoknál Tadissi Martialnak négyfős csoportjában két győzelem után egy döntetlen is elegendő volt a csoportelsőséghez. A negyeddöntőben aztán az azeri Aghalarzade szoros mérkőzésen, 2-2-es eredménnyel, első szerzett találattal nyert a magyar versenyző ellen, de miután később bejutott a döntőbe, Tadissi Martial vasárnap bronzmeccset vívhat. Az UTE karatésa azt is elmondhatja magáról, hogy tavaly szeptember óta minden világversenyén – a világbajnokságon és további két Premier League tornán – éremért küzdhetett.

Tadissi edzőjével Módos Viktóriával

Kiesett az ETO FC a Konferencia-ligából

A magyar bajnok ETO FC 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a lett Riga FC-vel csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének

Súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc

Gólzápor és meglepetések a hétközi fordulóban – NB III-as eredmények

Hétközi fordulót rendeztek az NB III-ban, ahol a négy csoportban ezúttal is több érdekes eredmény született, miközben a Dél-Nyugati csoportban

Kizárták a Dunaújváros NB III -as csapatát!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kizárta a Dunaújváros FC-t az NB III Dél-Nyugati csoportjából. Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő Dunaújváros

YouTube csatorna

Archívum