Közösségi oldalak

Sport

A Végegyházával tesztelt a Füzesgyarmat NBIII-as csapata

Utolsó téli hazai felkészülési mérkőzését vívta szombaton a Füzesgyarmati SK NB III-as labdarúgócsapata. A piros-fehérek több játékosuk hiányában, pontosabb második félidei játékkal múlták felül a megye I. osztályú bajnokság második helyén telelő Végegyházát.

Az első félidő iramos kiegyenlített játékot hozott, a kapusok azonban mindkét oldalon jól látták el a feladatukat. A szünetben végrehajtott cserék hatására fölénybe került a Füzesgyarmat, amely Achim Sebastian 25 méteres átlövésével hamarosan a vezetést is megszerezte. Nem sokkal később Olteant taglózta le Németh kapus, az érte járó büntetőt pedig Kis Szabolcs értékesítette. A harmadik hazai találat egy labdaszerzésből indult, Achim S. pontos bepasszából Cigan 16 méterről kirúgta a bal felső sarkot.

A gyarmati együttes február 5-én a Bács-Kiskun megyei I. osztály második helyén álló Jánoshalmi FC otthonában tartja a bajnoki főpróbát, ahol a házigazdák azt is bevállalták, hogy már az előző napon is vendégül látják őket.

B.M.

Felkészülési labdarúgó-mérkőzés

Füzesgyarmati SK–Végegyházi SE 3–0 (0–0)
Füzesgyarmat
Vezette: Bakos József

Füzesgyarmati SK: Zsibrita (Fildan, 46.) – Sós, Raducu, Oltean, Pataki (Csukodi D., 75.) – Bódis (Szilágyi, 35.), Achim Á. – Achim S., Kis Sz., Szabó B. (Virág, 60.) – Cigan. Vezetőedző: Szabados Tamás.

Végegyháza SE: Nagy B. (Németh D., 46.) – Rajsli (Répási, 46.), Vincze, Dajcs, Szabó V. – Bojtos (Gazsi, 46.), Simó, Katona, Bánfi (Bagyinszki, 46.) – Tóth B. (Pohl, 46.), Tanner (Gyürki, 46.). Edző: Balázs József.
Gólszerző: Achim S. (54.), Kis Sz. (60. – 11-esből), Cigan (72.).

Boros Tibor: – Örömteli, hogy a csapatnak ismét megvolt a stabilitása. A vendégek valós gólhelyzetet nem tudtak kialakítani, igaz a mezőnyben nem volt nagy a fölényünk. Több apró sérüléssel bajlódó játékost pihentettünk, a helyükön lehetőséget kapó fiataljaink újfent éltek a bizalommal.

Kikapott a Puskás Akadémia a Zalaegerszegtől

A hat kör után élen álló Puskás Akadémia 1–0-s vereséget szenvedett vasárnap az utolsó helyezett ZTE otthonában a labdarúgó NB

Halálos motorbaleset történt Kisbucsánál

Meghalt egy motoros, aki lesodródott az útról és az árokba csapódott vasárnap délután a 76-os főúton Kisbucsánál – közölte a

Otthonában szenvedett vereséget a Paks csapata

A Debrecen 4-2-re nyert a Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának szombat esti mérkőzésén. A mérkőzés előtt

Kikapott az éllovas Puskás Akadémia az utolsó helyezett Zalaegerszegtől

A hat kör után élen álló Puskás Akadémia 1–0-s vereséget szenvedett vasárnap az utolsó helyezett ZTE otthonában a labdarúgó NB

A 97. percben mentett pontot az Everton az MU ellen

Az Everton hazai környezetben 2-2-es döntetlent játszott a Manchester Uniteddel az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján. A vendégek ugyan

Antonelli a mezőny végéről rajtolva nyerte a hazai futamát

A világbajnoki pontversenyt vezető és hazai közönség előtt szereplő Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes pilótája a 19. helyről rajtolva nyerte

YouTube csatorna

Archívum