Távolodik a dobogós pozíciótól a Körösladány MSK NB III.-as csapata, amely a bajnokság vasárnapi 26. fordulójában Dabason végzett döntetlenre. Azzal, hogy a Vásárhely nyert Martfűn, immár 4 pontra nőtt a két gárda közötti különbség.
Kiegyenlített játékot hozott az első félidő. A vendégekénél Zelenyánszki hagyott ki az elején egy nagy helyzetet, a másik kapunál Kertész fogott ziccert. A ladányiak pontrúgásokból veszélyeztettek leginkább, a házigazdák pedig előrevágott labdákból operáltak. A látogatók a szünet előtt egy kezezés miatt elmaradt büntetőt reklamáltak, amely felett a játékvezető szemet hunyt.
Szünet után átvette az irányítást a vendégcsapat, akadt is két nagy lehetősége, míg végül a 65. percben Cziriok megtörte a jeget, a Talpalló által lekészített labdát lőtte a dabasi kapuba 16 méterről. A házigazdák nem változtattak stratégiát, ami eredményt hozott számukra. A 77. percben egy előrevágott labda Kertészről Kotroczó elé pattant, aki 12 méterről bevágta azt a kapuba. Tíz minutával később emberhátrányba került a nagy erőkkel támadó sárréti együttes: Czirok második sárgát követően vált ki a játékból. Rajsli előtt így is ott volt a meccslabda a végén, de a kapusba lőtte azt.
NB III.-as labdarúgó-mérkőzés
FC Dabas–Körösladány MSK 1–1 (0–0)
Dabas, 150 néző
Vezette: Gáspár András (Keszthelyi Tamás, Hegedűs-Baráth Noémi).
Gólszerző: Kotroczó (77.), ill. Czirok (65.).
Dabas: Balogh J. – Molnár B., Jancsó, Forrai (Kovács K., 88.), Kiss Á. – Kócsa (Kotroczó, 67.), Domokos Bá., Földeák, Dudás – Lettner (Józsa, 62.), Csóri (Knolmár, 67.). Vezetőedző: Tóth László.
Körösladány: Kertész – Malkócs (Rajsli, 70.), Raducu (Papp Zs., 81.), Wéber, Krajcsó – Ruzsa (Talpalló N., 46.), Zelenyánszki – Czirok, Szilágyi (Szántó, 46.), Geiger – Farkas J. (Kovács Zs., 46.). Vezetőedző: Ekker Attila.
Ekker Attila: – Gyenge első félidőt produkáltunk, a szünet utáni játékunkkal viszont már győzelmet érdemeltünk volna. Sajnos úgy néz ki, hogy az a pici plusz hiányzik, ami ősszel megvolt, és szükséges az ilyen mérkőzések megnyeréséhez.