Egy hetet mindenképpen csúszik a bajnokavatást az NB III.-as Dél-keleti csoportban, miután az élen álló Békéscsaba 1912 Előre labdarúgócsapata a 26. játéknap csúcsrangadóján gól nélküli döntetlenre végzett legfőbb riválisa, az ESMTK otthonában. A lilák jövő héten Szolnokon próbálhatják meg ismét lezárni a további küzdelem érdemi részét.
A csabai együttes a kezdőrúgást követően térfelére kényszerítette legnagyobb riválisát és már az első negyedórában akadtak lehetőségei a vezetés megszerzésére. A félidő középső harmada már kiegyenlítettebb játékot hozott, valamivel többet kezdeményezett a „Liza”, sőt félóra elteltével kétszer is veszélyeztette Póser kapuját. A végjátékban a küzdelem dominált, a szép futballal mindkét oldal adós maradt.
Csató Sándor szünet után cserékkel igyekezett felfrissíteni csapatát. A gyepszőnyegen maradó Szabó Csabát kényszerű okokból kellett felváltani, a kiválását nem tudta zökkenőmentesen megoldani az Előre. Küzdelmes mezőnyjáték közepette a 71. percben Pusztai került nagy helyzetbe ügyes kényszerítő végén, ám túlságosan önzetlen akart lenni, csakhogy elpasszolta a labdát a legvégén. A házigazdák szemlátomást elégedettek voltak az eredménnyel, hiszen ölték az időt az utolsó negyedórában és próbáltak előrevágott labdákból eredményt produkálni, de ezeket csírájában fojtotta el a csabai együttes. Az ESMTK kapujára viszont kevés veszélyt jelentett, nehezen barátkozott meg a hazaiak kellemetlen, ám hatásos stílusával.
NB III. Dél-Keleti csoport 26. forduló
ESMTK–Békéscsaba 1912 Előre 0–0
Budapest, 380 néző
Vezette: Iványi Gábor (Deme Rajmund, Kovács II. Gábor).
ESMTK: Bencze – Tagai, Bartha, Slezák, Nagy B. (Bán, 82.) – Soós, Kovács B., Túri, Molnár R. – Szűcs, Molnár T. Vezetőedző: Turi Zoltán.
Békéscsaba: Póser – Albert, Szabó Cs. (Kovács G., 56.), Bora – Mihályi, Farkas M., Tóth M., Zvara (Pusztai, 62.), Mikló (Pintér, 78.) – Zádori (Vólent, 62.), Hulicsár (Kóródi, 46.). Vezetőedző: Csató Sándor.
Csató Sándor: – Egy agresszíven és jól futballozó ellenféllel találtuk szembe magunkat. A mérkőzés elején megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre, de vagy a kapufa, vagy az erzsébetiek kapusa hárított. Az igaz, hogy csak egy pontot tudtunk begyűjteni, de ezzel is megmaradt a tekintélyes előnyünk, nyugodtan várhatjuk a bajnokság hajráját.