Közösségi oldalak

Sport

A Körösladány ellen szívta fel magát a kis Előre

A tabellán elfoglalt helyezések alapján meglepetés született az NB III-as bajnokság vasárnapi viharsarki derbijén. A biztosan kieső csabai fiatalok Körösladányból rabolták el a három pontot, vele együtt pedig a házgazdák maradék érmes reményeit. A sárrétieket ez évi teljesítményét így sem érheti szemrehányás, hiszen újoncként nem végezhetnek az ötödik helynél hátrébb.

Az első negyedórában két hatalmas Czirok-helyzet maradt ki. A hazaiak többet birtokolták a labdát, ennek eredménye lett Csicsely ziccere, ami szintén a hosszú alsó mellett suhant el. A másik oldalon egy röviden hazatett labdára Szalai csapott le, de nagy helyzetben mellé tekert. Apró kapusnak egy Cservenák-fejest kellett védenie, majd megint Kertész „villantott” amikor remekül lépett a kitörő Oláh elé, aki így is elrúgta a labdát, de Zelenyánszki ki tudta rúgni azt a kapu torkából. A 38. percben azonban elpártolt a szerencse a hazaiak játékmesterétől. Egy szöglet után Sipaki tudott fejelni a hosszún a földre lebólintott labda megcsúszott a füvön, amit ezáltal Zelenyánszki már nem tudott irányítani, így bepattant róla a kapujába.

A második félidőben az nagyobb lehetőségét gólra váltotta a Ladány, Zelenyánszki erőből belőtt labdáját Ruzsa pörgette a kapuba. Továbbra is a hazaiaknál volt többet a labda, a vendégek a kontrákban bíztak. A 29. percben gyakorlatilag a semmiből jött a második találatuk, amit szöglet utáni kavarodásból Sipaki szerzett. Mindent egy lapra téve próbált egyenlíteni a hazai csapat, de a kapu előtt sorra hibás döntéseket hoztak játékosai, így pedig nem kerülhették el a sorsukat. A vendégek ebben a periódusban már csak védekeztek, de azt jó tették, és megőrizték a számukra kedvező eredményt.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Körösladány MSK–Békéscsaba 1912 Előre II. 1–2 (0–1)
Körösladány, 300 néző
Vezette: Szabó Péter (Vilmányi Simon, Kovács Zoltán).
Gólszerző: Ruzsa (56.), ill. Zelenyánszki (37. – öngól), Sipaki (67.).

Körösladány: Kertész – Cservenák (Talpalló, 46.), Wéber, Zelenyánszki, Bakk – Ruzsa, Pusztai A. (Jánovszki, 65.) – Malkócs, Csicsely (Farkas J., 65.), Czirok – Burai (Dócza, 46.). Vezetőedző: Ekker Attila.

Békéscsaba II: Apró – Szalai, Bacsa, Sipaki (Kuzma, 86.), Orvos – Komáromi (Vörös, 71.), Belanka, Babinyecz, Bónus – Rajsli (Sztankó, 32.), Oláh Á. Vezetőedző: Nagy Sándor.

Ekker Attila: – Hetek óta érződik a társaságon, hogy nem összpontosít úgy, ahogyan az egész ősz folyamán tette. Annyi helyzetből, amennyit kialakítottunk az elmúlt négy fordulóban, ősszel zsinórban hoztuk a mérkőzéseket, most viszont mintha dekoncentráltabbak lennénk a kapu előtt, ez okozta a mai vereséget is. Mindez persze semmit nem von le a vendégek érdemeiből, nekik gratulálunk a mai győzelemhez.

Nagy Sándor: – Gratulálok a csapatnak, jó fociztak a srácok! Igaz kicsit csúszott talaj, ezért akadtak a játékunkban hibák, de azokat a mezőnyben jól kompenzáltunk. Örülünk annak, hogy a szezon vége felé is spiccen maradt a társaság, és képes volt erre a bravúros eredményre.

Videó: Sportklub

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum