Közösségi oldalak

Sport

Reménykeltő füzesgyarmati győzelem

Fotó: Gidai Piroska

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság utolsó előtti fordulójában papírforma győzelmet aratott a nehéz helyzetben lévő füzesgyarmati csapat. A sárréti piros-fehérek a sereghajtó, idén még pont nélkül álló Jászberény otthonában nyertek, ezzel elkerültek a kieső helyről.

Ahogyan arra számítani lehetett, a Jászberény kezdettől védekezésre kényszerült. A gyarmatiak nem csak labdabirtoklásban voltak fölényben, de a helyzetek kialakítása tekintetében is. A vezető góljukra azonban a félidő derekáig várni kellett, ekkor Popescu fejjel vette be Sándor kapuját. Akadtak még további lehetőségek is a sárrétiek előtt, de újabb találat már nem született a szünetig.

A második játékrész elején azonban hamarjában megduplázták az előnyüket: amikor is Kis Szabolcs kapásból talált be a berényieknek. Mindez további magabiztosságot adott számukra, nem is váratott sokat az újabb találatuk, amit Raducu jegyzett lábbal. Ezzel azonban le is tudták a mérkőzés érdemi részét. Változatlanul irányították a játék menetét, az utolsó félórában azonban már meddőnek bizonyultak támadásban.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Jászberényi FC–Füzesgyarmati SK 0–3 (0–1)
Jászberény, 75 néző
Vezette: Nyekita Benjamin (Molnár Alex, Balla Levente)
Gólszerző: Popescu (23.), Kis Sz. (48.), Raducu (53.).

Jászberény: Sándor – Muhari, László, Donkó, Fekete K. (Bori, 78.) – Lukovszky (Panyi, 78.), Petró (Benedek, 68.), Kurunczi, Nagy L. (Kövér, 68.) – Varga L., Reizinger (Kiss V., 68.). Vezetőedző: Besenyi Gábor.

Füzesgyarmat: Fildan – Soós, Bódis (Orovecz, 76.), Raducu, Pataki Z. – Achim Á. – Achim S., Kis Sz., Bartók (Urbanowski, 51.), Szabó B. (Pohl, 63.) – Popescu. Vezetőedző: Szabados Tamás. Szakmai koordinátor: Boros Tibor.

Boros Tibor: – A mérkőzés előtt annyit mondtam a fiúknak, hogy csak a győzelem az elfogadható, az oda vezető út másodlagos. Nem kell túldimenzionálni az eredményt, hoztuk a kötelezőt.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Kispest és a Nyíregyháza sorozata is megszakadt a fővárosiak sikerével

A Kispest-Honvéd 1–0-ra győzött a Nyíregyháza Spartacus otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának szombati mérkőzésén. A sikerrel mindkét

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

 

YouTube csatorna

Archívum