Közösségi oldalak

Sport

A gyenge játék csak vereséget hozhatott Füzesgyarmaton

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság vasárnapi 25. fordulójában hazai pályán maradt pont nélkül a Füzesgyarmati SK csapata. A piros-fehérek a kiesés elkerüléséért harcoló, tavaszra sokat javuló Tiszaújvárossal szemben maradtak alul, köszönhetően annak, hogy önmagukhoz mérten mérsékeltebb produkcióval rukkoltak ki.

Az első tíz perc után magára talált a hazai gárda és nyomás alatt tartotta ellenfelét. Az addig passzív vendégek számára a félidő hajrájához közelítve, egyetlen hiba is elegendőnek bizonyult, hogy megszerezzék a vezetést. Vasziljevics vette le a labdát a két belső védő közé helyezkedő Nagy Dávidnak, aki 14 méterről a jobb alsó sarokba helyezte azt.

A második félidő első harmadában kölcsönösen sok hiba vegyült a játékba, mindkét csapat felívelésekből próbált operálni. A hazaiak előtt két egyenlítési lehetőség is adódott: Virág pár lépésről hibázott, Achim Sebastián bombáját pedig a kapus hárította. A vendégek jobban sáfárkodtak a megnyíló lehetőségekkel és a 78. percben a jobb oldalon felfutó Tóth Borisz révén lezárták a meccs érdemi részét.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Füzesgyarmati SK–FC Tiszaújváros 0–2 (0–1)
Füzesgyarmat, 100 néző
Vezette: Fehérvári Patrik (Molnár Alex, Topálszki Szabin).
Gólszerző: Nagy D. (37.), Tóth B. (78.).

Füzesgyarmati SK: Fildan – Achim Á., Raducu, Vasziljevics (Bartók, 78.), Pataki – Bódis, Achim S. (Pohl, 85.) – Szilágyi M. (Virág, 46.), Kis Sz., Szabó B. (Csukodi D., 69.) – Popescu. Vezetőedző: Szabados Tamás. Szakmai koordinátor: Boros Tibor.

FC Tiszaújváros: Herceg – Varjas, Lehóczki (Vitelki, 70.), Gelsi, Nagy G. – Valkay, Tóth B. (Molnár M., 80.), Tóth S., Géringer – Boros (Páll, 64.), Nagy D. (Gottfried, 70.). Vezetőedző: Vitelki Zoltán.

Boros Tibor: – Az első félóra alapján közel sem hittem volna, hogy így alakul majd a mérkőzés. Egy egyéni hiba és egy sajnálatos sérülés alapjaiban változtatta meg a meccs összképét. Bár volt lehetőségünk az egyenlítésre, de azok kimaradtak és a hajrában megkaptuk a kegyelemdöfést.

Vitelki Zoltán: – Győzni mindig jó, különösen idegenben. Az első félidő elég hullámzó volt, de főleg védekezésben, azt amit elterveztünk az ellenfél játékából, nagyon jól megoldottuk, nem nagyon tudott ezzel mit kezdeni a hazai csapat. Egy nagyon szemfüles góllal sikerült megszereznünk a vezetést, amit nagyon stabilan sikerült tartanunk. Az ellenfélnek nem volt igazán nagy lehetősége. A második félidő legnagyobb feladata az volt, hogy ne aludjunk bele a meccsbe. Egy fantasztikus második félidőt produkált a csapat. Maradt a stabil védekezés, emellett pedig olyan sok lehetőségünk volt ellentámadásokból, hogy akár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. Gratulálok mindenkinek, ez igazi csapatmunka volt.

Videó: Sportklub

Elhunyt Garami József

Életének 86. évében elhunyt Garami József, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kapitánya, a 2008-as év legjobb

Premier League – Idegenben győzött a Nottingham

A dobogóért harcoló Nottingham Forest 2-1-re nyert a Tottenham Hotspur vendégeként a labdarúgó Premier League

Nem bírt egymással a Kecskemét és az Újpest

A sereghajtó Kecskemét gól nélküli döntetlent játszott a vendég Újpesttel a labdarúgó OTP Bank Liga

96. perces, félpályás góllal nyert a BVSC a Vasas ellen

Kelemen Patriknak a 96. percben a félpálya közeléből szerzett góljával a BVSC-Zugló 2-1-re legyőzte a

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!