Közösségi oldalak

Sport

A BKV Előre csapatán is túllépett a Békéscsaba

Fotó: Bencsik Ádám/Békés Megyei Hírlap

Egy brusztolós és egy látványosabb félidőt produkált vasárnap hazai környezetben a Békéscsaba 1912 Előre NB III.-as labdarúgócsapata. Ennek megfelelően alakult a BKV Előre elleni találkozó is, amelyet végül biztosan nyertek a lila-fehérek. Ezzel a sikerrel Csató Sándor együttese 25 fordulót követően 10 pontnyi előnnyel vezeti a Dél-keleti csoportot, mivel az ESMTK alulmaradt Szolnokon.

Zádori fejesével hamar megszerezte az előnyt a Békéscsaba, de gyorsan jött a válasz is Balogh Máté révén. A játék döntő mértékben a fővárosiak térfelén folyt, de jól megszervezték védelmüket, masszívan óvták a kapujukat és annak előterét. Az első félidő inkább a kemény belépőkről marad emlékezetes, mintsem a játék nívója miatt.

Szünet után is a közlekedésiek térfelén folyt a küzdelem. Ezúttal Sármány egyéni akciójának köszönhetően ismét vezetést szerzett az Előre. A támadó a jobb szélen szabadult meg őrzőjétől és meg sem állt a labdával a kapuig.
Mivel a sárga-kékek csak elvétve lépték át saját térfelüket, Csató Sándor a meccs hajrájára friss támadókat vetett be. Hulicsár hamarosan élt is a lehetőséggel, 13 méterről szép lövéssel vette be a kaput, kihasználva a védők helyezkedési hibáját. Ő állította be a végeredményt is röviddel a rendes játékidő letelte előtt, ami reálisan mutatja a két csapat között megmutatkozó különbséget.

B.M.

NB III.-as labdarúgó-mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre–BKV Előre 4–1 (1–1)
Békéscsaba, 710 néző
Vezette: Takács Ákos (Szilágyi Norbert, dr. Gavalla-Kulcsár Judit).
Gólszerző: Zádori (6.), Sármány (55.), Hulicsár (78., 88.), ill. Balogh M. (8.).

Békéscsaba: Póser – Kovács G., Farkas M., Bora – Mihályi (Komáromi, 72.), Hodonicki (Kuzma, 76.), Tóth M., Pusztai (Zvara, 46.), Mikló – Zádori (Vólent, 72.), Sármány (Hulicsár, 72.). Vezetőedző: Csató Sándor.

BKV Előre: Horváth G. – Reizer, Balogh Miklós, Forgács, Szabó N. – Takács, Kesselbauer – Mile (Ihos, 68.), Kubó (Zoboki Á., 82.), Balogh Máté – Kerék. Vezetőedző: Balogh Béla.

Csató Sándor: – Azt kaptuk, amire készültünk. Egy jó játékfelépítéssel bíró ellenfelet kellett megtörnünk, amely az első félidőben okozott nehézséget. A szünetből visszatérve viszont már nem volt kérdés, hogy ki nyeri a meccset. Ekkor azt játszotta a csapatunk, amit mindig is szeretnénk látni, ennek köszönhetően tudtuk felőrölni a szervezett ellenfelet.

RSS Sportklub hírei

YouTube csatorna