Közösségi oldalak

Sport

Négy gólos vereséget szenvedett a Füzesgyarmat Hódmezővásárhelyen

Az eredményből következtetve egyértelműnek tűnhet a füzesgyarmati csapat veresége az NB III.-as labdarúgó-bajnokság vasárnapi 25. játéknapján. A harmadik helyért küzdő vásárhelyiek azonban csak a végjátékban lőtt gólokkal tudták magabiztossá tenni a sikerüket, amikor a vendégek túlságosan is kinyíltak a szépítés érdekében. A fiaskóval mindenesetre tovább romlottak a sárrétiek bennmaradási esélyei.

A sárrétiek első hibáját kihasználta a hazai együttes, Pleszkán révén, ám a folytatásban a gyarmatiak már sikeresebben szűrték meg a vásárhelyi akciókat. A házigazdák kezdeményeztek valamivel többet, a támadó harmadban azonban elfogyott a tudományuk.

A második félidőre sem változott látványosan a játék képe. A házigazdák támadtak és ennek a 67. percben egy újabb Pleszkán-gól lett az eredménye. A gyarmatiak próbáltak váltani és átvenni az irányítást, de pontatlanok voltak elöl, a vásárhelyiek cseréi ellenben jól sültek el, és a kinyíló sárréti védelmet a hajrában kétszer is eredményesen kontrázták meg.

NB III.-as labdarúgó-mérkőzés

Hódmezővásárhelyi FC–Füzesgyarmati SK 4–0 (1–0)
Hódmezővásárhely, 300 néző
Vezette: Nagy Attila László (Toplánszki Szabin, Szabó Laura Emerencia).
Gólszerző: Pleszkán (9., 67.), Tóth P. (86.), Borbás M. (89.).

Hódmezővásárhely: Deczki – Guth, Török, Zana, Zámbori (Orosz, 46.) – Dóra, Mahler – Sipos (Tóth P., 46.), Rabecz V., Gréczi (Molnár B., 73.) – Pleszkán (Borbás M., 82.). Vezetőedző: Antal Krisztián.
Füzesgyarmat: Fildan – Béres, Hadnagy, Csáki (Sándor, 82.), Pinte – Bódis, Dlehány (Jámbor, 89.) – Szakács, Kis Sz., Jónyer – Szabó B. (Achim, 61.). Vezetőedző: Szabados Tamás. Szakmai koordinátor: Boros Tibor.

Boros Tibor: – A játék képe alapján sokkal kisebb volt a különbség a csapatok között. Sajnos ma is bebizonyosodott, hogy nagyon rossz passzban vagyunk. Úgy kaptunk négy gólt, hogy az ellenfélnek nem is volt ennyi ziccere!

Messi és Ronaldo először játszana együtt egy csapatban

A három éve visszavonuló Carlos Tévez nagyszabású búcsúmérkőzést szervez Buenos Airesben. Carlos Tévez, korábbi 76-szoros

Tímár Krisztián a Fehérvár FC vezetőedzője

Pető Tamás kedden távozott az OTP Bank Ligában nyolcadik helyen álló Fehérvár FC labdarúgócsapatának vezetőedzői

Pető Tamás távozik a Fehérvár FC-től

Kedden az OTP Bank Liga tabellájának 8. helyén álló Fehérvár kedden hivatalos honlapján bejelentette, hogy

Szabó István győzelemmel mutatkozott be a Nyíregyháza kispadján

A Nyíregyháza új vezetőedzője, Szabó István első mérkőzésén hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Fehérvárt a

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!