Közösségi oldalak

Kultúra

Tudományos vetélkedőket vetít 5 héten át az m5 csatorna

Idén tavasszal öt nagyszabású tudományos verseny döntőjét szervezte meg a DUE Médiahálózat. A magyar film, a magyar foci, a bűnmegelőzés, a pénzügy és a KRESZ témában zajlott Nagy Diák Teszteket több mint 120 ezren töltötték ki, és minden kategóriában egy-egy nagyszabású kvízműsorral zárultak a versenyek. Az öt döntőt öt héten át június 26-tól műsorára tűzi az m5 csatorna.

A DUE Médiahálózat több éve szervez edukatív teszteket a legkülönbözőbb témákban, jellemzően a 14-20 éves korosztályt célozva. Eddig több mint félmillióan vettek részt a játékokban, ezek során a fiatalok számot adhattak a tudásukról és készségeikről többek közt pénzügyi, agrár, filmes és bűnmegelőzési kérdésekben, de felmérték az ismereteiket a KRESZ-ről, a rendszerváltás eseményeiről, sőt három alkalommal az intelligencia szintjüket is megmérhették.

Az eredmények sokat segítettek abban, hogy a Médiahálózat átfogó képet kapjon a Z-generációról. E korosztály legutóbb, azaz 2023 tavaszán öt témában adhatott számot tudásáról. A Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak versenyt azzal a céllal indították, hogy a fiataloknak szórakoztatva adjanak képet és tudást a magyar filmekről, sorozatokról, alkotókról.

A Nagy Magyar Fociteszt Diákoknak játékot Hidegkuti Nándor legendás labdarúgó tiszteletére hozták létre. A Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt az iskolán belüli erőszak megakadályozását tűzte ki célul. A Nagy Diák Pénzügyes Teszt annak érdekében zajlott, hogy felhívja a figyelmet a veszélyekre, emellett segítsen tudatos pénzügyi döntéseket hozni. A Nagy Diák KRESZ-teszt a biztonságos közlekedést népszerűsítette.

Az öt verseny döntőjét Budapesten, az UP Rendezvénytérben, egy-egy nagyszabású kvízműsor keretein belül rendezték meg. Az izgalmas vetélkedőket népes közönség előtt nagy stábbal rögzítették, és a végeredményt most televízióban is mindenki láthatja.

Az m5 csatorna ugyanis január 26-tól minden hétfőn 19 órától műsorára tűz egy-egy döntőt eszerint:

Június 26. 19.00 Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak,
Július 3. 19.00 Nagy Magyar Fociteszt Diákoknak,
Július 10. 19.00 Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt,
Július 17. 19.00 Nagy Diák Pénzügyes Teszt,
Július 24. 19.00 Nagy Diák KRESZ-teszt.

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

 

YouTube csatorna

Archívum