Közösségi oldalak

Kultúra

Magyar zenészek kiadatlan dalait párosították borokkal

Egy rendhagyó zenei-gasztronómiai együttműködés alakult ki egy borász és négy ismert zenész barátságából. A Mórocz Pincészet tulajdonosa, Mórocz Tamás ugyanis felkért négy muzsikust – Szedert, A Bence kalandjait, BÖBE-t és Hangácsi Mártont -, hogy az új évjáratos boraihoz adják oda egy-egy kiadatlan dalukat. A kialakult párosítás tökéletesebb nem is lehetne.

Tamás rájött, hogy egy zenész és egy borász élete számos ponton mutat hasonlóságot. Kezdve azzal, hogy természetesen mindegyik tanulja a maga szakmáját, gyakorol, befektet, de az izgalmas párhuzamok csak ezután kezdődnek.

– Egy zenész, vagy zenekar megírja a dalokat, kiadja azokat lemezen, vagy valamilyen formában, a kiadott anyagát bemutatja koncerteken, esetleg bekerül a rádiós lejátszási listákra és ezzel együtt szépen felépül egy közösség, akik szívesen hallgatják újra és újra a dalokat, megveszik a lemezeket, eljárnak koncertre. A borászat egy hasonlóan izgalmas alkotó, kreatív folyamat. Minden évben a szőlőből elkészítjük a borokat saját stílusunk és ízlésünk szerint. Ezeket a borokat aztán bemutatjuk fesztiválokon, borbemutatókon, esetleg eljutunk valamelyik üzlet vagy üzletlánc polcaira. Így szépen lassan felépül egy közösség, akik szívesen kóstolják újra és újra a borokat, sőt még a pincénkhez is ellátogatnak. Később már eljárnak az eseményeinkre és alig várják, hogy a pince mélyén lapuló, hordóban érlelődő tétel is végre forgalomba kerüljön. Kicsit talán a rajongóink lesznek.

De lássuk be, hogy a két műfaj a mutatott „elvont” párhuzamok mellett a gyakorlatban sem elválasztható egymástól. Sokkal jobban esik egy nyár esti Balatonhoz közeli baráti borozás, fröccsözés úgy, ha zene is szól a háttérben és egy koncertélmény is alig-alig elképzelhető hideg bor, vagy fröccs nélkül. Ebből jött a gondolat, hogy mennyire jó lenne, ha a megjelenő új évjáratos borok mellé elkészülne egy kislemez, aminek minden dala párt alkothatna valamelyik borommal.

– Az elmúlt években nagyon sok, általam nagyra tartott zenészt volt szerencsém megismerni, akikkel aztán barátságot kötöttem. Így hamar találtam olyan zenészeket, akik vállalták, hogy eddig kiadatlan, vagy készülőben lévő dalukat adják ehhez a projekthez Így születtek meg ezen dal- és borpárok – fejezte be a gondolatmenetet Tamás.

Elsőként Szeder ajánlotta fel az EP-hez a Kötéltánc című dalát, amit egy könnyed, illatos Traminihez választott a borász. A Bence kalandjai frontembere, A Bence Kalandjai Fogadalom című szerzeményét az Olasz rizlinghez párosította Tamás. BÖBE why dalát Merlot Roséval, míg Hangácsi Márton Patience Is The Devil számát Hordós Olasz rizlinggel kapcsolta össze a szakember.

A négy dal Kiadatlan címmel, EP formájában július 27-én megjelenik az összes online platformon, a YouTube-on pedig már meghallgatható. Mi több, július 24-én, szombaton élőben is megtapasztalható e remek párosítások egyike, ugyanis Mórocz Tamás pécselyi pincészetében ad borkósolós koncertet Szeder.

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

 

YouTube csatorna

Archívum