Közösségi oldalak

Kultúra

Idén duplán örülhetünk a Bárány Napoknak!

Az elmúlt három év sikerei után az idén már két alkalommal örülhetünk a Bárány Napoknak! A programban résztvevő éttermek – augusztus 27-én és 28-án, illetve szeptember 24-25-én – különleges bárányos ételekkel várják a vendégeiket! Bár egyelőre a sokszor még csak szezonálisan, de egyre több helyen elérhető bárányhús egy ritkán választott fogás Magyarországon, a program célja, hogy a hazai fogyasztókkal is megismertesse és megszerettesse ezt az ízletes és fenntartható húsféleséget.

A Bárány Napok célja, hogy minél több étterem kínálatában szerepeljen ez a különleges és egyelőre ritkán fogyasztott húsféle. Már több étterem csatlakozott a programhoz, de továbbra is van lehetőség arra, hogy mindkét időponthoz csatlakozzanak a vendéglátóhelyek. A már csatlakozott éttermekről és a program részleteiről a program Facebook eseményénél  tájékozódhatnak részletesen.

A program lehetőséget teremt a juh- és bárányhús termékek jó megítélésének növelésére a jelentőségük és pozitív hatásaik ismertetésének segítségével. Alkalom nyílik az előállítási mód előnyeinek hangsúlyozására, hiszen a termékek előállításának egész folyamata fenntartható, természetes és környezetkímélő. Szeretnék a programokkal elérni a juh- és bárányhús fogyasztásának növelését azok körében, akik korábban nagyon ritkán vagy soha nem fogyasztottak ilyen terméket. Fontos emellett, hogy a HORECA szektor is európai eredetű bárányhúst válasszon, ezáltal is növelhető lenne a bárányhús fogyasztása az EU-ban, így Magyarországon is.

A bárány- és juhhús nem csak egészséges, de ízletes is. A kimondottan egészséges élelmiszerek közé sorolható, hiszen olyan állatoktól származnak, amelyek kapcsolatban állnak a természettel, kint nevelkedtek és szabadon mozogtak, ezáltal jobb a zsírösszetételük. A környezetükkel összhangban élő juhok és bárányok húsa finomabb, mindemellett elkészítésük is igazán egyszerű.

Akik pedig kedvet kaptak a Bárány Napok kapcsán, hogy otthon is bárányhúsos ételt készítsenek, nem kell keresgélniük! A www.barihus.hu oldalra ellátogatva számos ínycsiklandó, otthon is elkészíthető recept várja őket, illetve bővebb információkat találhatnak mind az európai bárányhús fogyasztási trendekről, mind a húsfajta fogyasztásának előnyeiről is.

A Bárány Napok egy spanyol-magyar multi promóciós program keretében kerül megrendezésre. A két ország ágazatainak együttműködése mellett lehetőség nyílik a spanyol fejlesztések megismerésére és hasznosítására, valamint a hazai eredmények spanyol kollégák számára való átadását is lehetővé teszi.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum