Közösségi oldalak

Belföld

Elhunyt a Szeress most!, a Barátok közt és a Jóban Rosszban fiatal színésze

Tragikus hírről számolt be az Irigy Hónaljmirigy: elhunyt Babicsek Bernát.

A színész és harmonikaművész leginkább a Szeress most!, a Barátok közt és a Jóban Rosszban című sorozatokból ismert.

Fájó szívvel, összetörve búcsúzunk barátunktól, kollégánktól Babicsek Bernát harmónikaművésztől, aki a mai napon tragikus körülmények között itt hagyott minket. Ő játszott a Szívósszemű Márta című dalunkban, és vendégünk volt az azt követő SYMA koncertünkön. Egy tehetséges művészt és barátot vesztettünk el a mai napon! Őszinte részvétünk a családjának! – írja a zenekar a bejegyzésében.

Meg nem erősített információk szerint Babicsek Bernát egy solymári lakástűz áldozata lett. Január elsején 15:45-kor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint Solymáron a Cserje utcában halálos lakástűz történt. A nyolcvan négyzetméteres családi ház lakója nem adott magáról életjelet, ezért az egyik rokona behatolt hozzá. Az épületben egy holttest és egy korábbi tűz nyomai voltak.

Babicsek Bernát tegnap még Pokorny Liával játszott együtt a Centrál Színházban.

Figyeljetek! Igazi és önfeledt buliban lehetett részem tegnap Veletek és Babicsek Bernáttal! Újra bebizonyosodott, hogy minden előadás más, és mindig megfűszerezitek valamivel, hiszen Ti is hihetetlen élményekkel gazdagítjátok! Köszönöm Nektek, hogy felejthetetlenné tettétek az év utolsó előtti napját is számomra és remélem, olyan hangulatban léptek át az újévbe, mint amilyen hahotázásokat és önfeledt kacajokat hallottam a nézőtérről. BOLDOG ÉS CSODÁKKAL TELI JÖVŐ ÉVET NEKTEK! Gyere, Te, Te izgalmas 2022, tárt karokkal várlak! – írta a színésznő a bejegyzésében.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum