Közösségi oldalak

Kultúra

Dévaványán telel a harmadik legtöbb fülesbagoly Magyarországon

Nappal ritkán látható bagoly egy dévaványai fán! Fotó: Erdős Csaba 

Elkészült a telelő erdei fülesbaglyok 2023. évi országos lakossági felmérésének összesítése.

Az MME  idén is a lakosság és a média segítségét kérte a Magyarországon telelő erdeifülesbagoly-csapatok országos felméréséhez január végén. A most elkészült összesítés alapján az összefogás ismét sikeres volt, a beérkező adatokból kiderült, hogy a számolás idején hazánk legalább 550 településén, 957 helyszínen, 9 975 erdei fülesbagoly telelt – írja a Magyar Madártani és Természetvédő Egyesület közleménye.

A felmérésben a lakosság mellett az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya, helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzetipark-igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálata, más civil szervezet, óvodák és iskolák, összesen 386 felmérő vett részt.

Ennek köszönhetően Magyarország összes megyéjéből és a fővárosból is érkeztek megfigyelési adatok. Az MME, a média és a lakosság együttműködésének sikerét az is jól mutatja, hogy 2023-ban 149 olyan településről kaptunk információkat, ahonnan 2018 óta minden évben.

A megismételt számolásoknak köszönhetően évről évre bővülő adatsorokból sok következtetés vonható le. Az idei kapcsán az egyik legsokatmondóbb, a hazai agrárgazdaságot érintő egyik ilyen információcsoport a baglyok által elpusztított kisrágcsálók csillagászati száma lehet.

Figyelembe véve egy-egy erdei fülesbagoly legalább napi átlag 2,5 egér vagy mezei pocok méretű zsákmányállat-igényét, kicsivel több mint három téli hónap 100 napos telelési időszakával számolva, a felmérés alapján biztosan Magyarországon tartózkodó 9 975 bagoly

  • minimum 2 493 750 példány mezőgazdasági kárt is okozó rágcsálót pusztít el a 2022/2023-as telelési időszakban.

Hogy ez mekkora szám? Ennyi mezei pocok méretű zsákmányállat össztömege (25 grammos egyedenkénti átlag testtömeggel számolva)

  • több mint 62 tonna!

A gazdálkodóknak ennyi mezőgazdasági kárt is okozó egér és pocok ellen nem kell drága és a környezetre is veszélyes irtószerekkel védekeznie, mert ezeket a baglyok teljesen ingyen, biológiai úton, plusz környezetterhelés nélkül távolítják el a földekről.

A felmérés egyéb részletei, érdekességei:

  • ezernél is több baglyot számláltak Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdó-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben;
  • idén is Túrkevén nappalozott a legtöbb erdei fülesbagoly: 555 egyed;
  • tizenegy településen találtak száznál több telelő erdei fülesbaglyot:
    • Túrkeve (555),
    • Kisújszállás (337),
    • Dévaványa (323),
    • Hódmezővásárhely (216),
    • Karcag (179),
    • Tiszavasvári (152),
    • Nagykörű (127),
    • Kuncsorba (126),
    • Tiszapüspöki (117),
    • Makó (115),
    • Kengyel (103);
  • Budapesten összesen 7 kerületben sikerült 10 erdei fülesbaglyot találni;
  • online űrlapon (lakossági megfigyelők) 303 megfigyelés érkezett;
  • résztvevő óvodai csoportok és általános iskolai osztályok:
    •     Kádas György EGYMi, Óvoda, Általános iskola, Készségfejlesztő Iskola,
      Szakiskola és Kollégium karcagi tagintézménye,
    •     Kardoskúti Napközi Otthonos Óvoda,
    •     a tiszaigeti Szent Antal Katolikus Óvoda,
    •     Sárbogárdi Zengő Óvoda, “Kis felfedező” csoport,
    •     Kaszap Nagy István Református Általános Iskola Kétpói Tagintézményének
      4.b osztálya.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

 

YouTube csatorna

Archívum