Közösségi oldalak

Kultúra

Bakelit börzét és családi játszóházat rendeztek Békéscsabán a Lencsési Közösségi Házban

Párhuzamosan két programot szervezett szombaton délelőtt a Lencsési Közösségi Ház. Az intézmény nagytermében kapott helyet a már hagyománynak számító Békéscsabai Bakelit Börze, míg a kisteremben családi játszóházat rendeztek, ahol a fiatalok és szüleik mindenszentek alkalmából kézműveskedtek.

Mindenszentekre készülődtek szombaton délelőtt a Lencsési Közösségi Házban megrendezett családi játszóházra ellátogató szülők és gyermekek. A foglalkozáson résztvevők ezúttal őszi díszeket, valamint üvegmécseseket készítettek.

– A játszóházaink mindig egy-egy ünnepkörhöz, vagy piros betűs dátumhoz kötődnek. Vannak farsangi, adventi játszóházaink, most pedig a mindenszentekre való készülődés köré épül a foglalkozás – emelte ki Takács Péter, a Lencsési Közösségi Ház vezetője.

A játszóházzal párhuzamosan rendezték meg az intézmény nagytermében a Békéscsabai Bakelit Börzét. A szombati eseményen ezúttal tizenkét árus kínálta több száz lemezét.

– Nem elsősorban azért jöttem, hogy a megvásárolt lemezeket hazavigyem és hallgassam, hanem a bakelitek eszmei értéke miatt. Mindig is nagy rajongója voltam a ’70-es és ’80-as évek zenéinek. A bluest nagyon kedvelem, így ennek a zenei műfajnak az eszmei értékét próbálom megtartani és otthon összegyűjteni a lemezeket – fogalmazott Szák Tamás.

Takács Péter – Fotó: Lencsési Közösségi Ház/Facebook

A Békéscsabai Bakelit Börze ötletgazdája arról beszélt, hogy a vásáron fellelhetőek 60-70 éves bakelit lemezek, de holland, norvég, japán kiadású fekete korongok is, amelyekből annak idején keveset gyártottak, így ritkaságszámba megy. Nagy Sándor ismertette, hogy először 2018-ban rendeztek börzét azzal a céllal, hogy az általuk vadászott lemezekre a lelkes gyűjtők, vagy a régi zene szerelmesei rábukkanhassanak.

– Az esemény indulásakor az országban több helyen is önszervező alapon, kulturális intézményekben elkezdtek az emberek ezzel újra foglalkozni, visszajött a köztudatba a bakelit, vinyl lemezek nosztalgiája. Ráéreztek az emberek az analóg zenének az érzésére. Egyfajta szenvedély, fanatizmus kell hozzá, de mi megpróbáljuk életben tartani ezt a kulturát – hangsúlyozta.

Az ötletgazda hozzátette, hogy a jövőben is folytatnák a hagyományt, hiszen elmondása szerint egyre többen érdeklődnek a bakelit lemezek iránt és a fiatalokat is egyre jobban vonzza az esemény.

Forrás: behir.hu