Közösségi oldalak

Külföld

Oroszország többféle választ mérlegel az olajárplafon bevezetésére

Oroszország többféle választ mérlegel az olajárplafon bevezetésére

Moszkva különböző válaszlehetőségeket mérlegel a Nyugat által bevezetett olajárplafonnal kapcsolatban – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán újságíróknak.

“Amint a döntés megszületik, nyilvánosságra hozzuk”

– mondta a szóvivő, aki nem kívánt részletekbe bocsátkozni.

A Vedomosztyi című orosz gazdasági lap szerdán arról számolt be, hogy az orosz kormány három lehetséges válaszlépésen dolgozik, miután az Európai Unió és a G7-csoport 60 dolláros árplafont vezetett be az orosz nyersolajra.

A lap szerint az elképzelések között szerepel, hogy Oroszország teljesen megtiltja a szankciókat bevezető országokba irányuló olajértékesítést, megtiltja a kivitelt az olyan szerződések alapján, amelyek az árplafonra vonatkozó záradékot tartalmaznak, vagy irányárat vezet be, amely az orosz Urals nyersolajra adható legnagyobb kedvezményt az etalonnak tekintett Brent típus ára alapján állítja be.

A Vedomosztyi szerint Moszkvában még egyik lehetőséget sem hagyták jóvá, és más alternatívákat vagy kombinációkat sem tartanak kizártnak.

A Bloomberg amerikai hírügynökség azt írta, hogy Oroszország az árplafonra válaszul fix olajárat vezethet be, vagy megszabja a maximális árengedményt a nemzetközi márkákhoz képest.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a Sputnik rádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy Moszkva minden szankcióra az érdekein alapuló, arányos választ fog adni. Hozzátette, hogy Oroszország megtanult együtt élni a büntetőintézkedésekkel.

A Kreml sajtószolgálata közölte, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő telefonbeszélgetést folytatott az Egyesült Arab Emírségek elnökével, Mohammed bin Zajed an-Nahjannal, megvitatva vele a nyugati országok azon kísérleteit, hogy piacellenes árplafont szabjanak az orosz olajra, ami “ellentmond a világkereskedelem elveinek”.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum