
Nem léphet be az oltás nélküli Novak Djoković Ausztráliába – döntött az ausztrál szövetségi bíróság a szerb teniszező 12 napja húzódó ügyében. A háromfős testület minden tagja elutasította Djokovic fellebbezését. Az indoklást később közlik.
Ezzel utolsó fejezetéhez ért Djoković hosszú játszmája a vízumért az ausztráliai hatóságokkal. A bíróság magyar idő szerint vasárnap reggel döntött arról, hogy a világelső teniszező beléphet-e az országba annak ellenére, hogy nincsen oltása a koronavírus ellen – írta a BBC. A járványügyi-világpolitikai botránnyá dagadt ügyben az ausztrál kormány azt az álláspontot képviseli, hogy oltás híján nem léphet be az országba a szerb sportoló – aki egyébként hangosan oltásellenes -, mert ez járványügyi kockázatot jelentene, és a szabályok egyértelműek, amelyek alól nem tehető kivétel.
A bíróság a döntésével azt mondta ki, hogy Alex Hawke bevándorlásügyi miniszter megalapozottan és jogszerűen döntött korábban Djokovic vízumának bevonásáról. Djokovic ügyvédjeinek az lett volna a feladatuk, hogy ennek ellenkezőjét bizonyítsák.
- Djoković jauár 5-én lépett volna be Ausztráliába, hogy részt vegyen a január 17-én kezdődő Australian Openen. Ehhez a vízuma is megvolt, az orvosoktól pedig egy igazolása, amely szerint december második felében átesett a fertőzésen, így nincsen szüksége oltásra.
- Ezt az igazolást a szervezők előzetesen elfogadták. Djoković két független orvosi testülettől kapott külön engedélyt. Az eljárást jókora felháborodás követte, többen úgy vélték, hogy kivételeztek a szerb teniszezővel egy olyan országban, ahol nagyon szigorú szabályok vonatkoznak az állampolgárokra.
- Az országba azonban mégsem léphetett be, vízumát bevonták. Djoković azonban vitatta a döntést, így kezdetét vette egy hosszű adogatás közte és az ausztrál hatóságok között.
- Egy menekültszállón kezdte meg várakozását Djoković, akiből – afféle oltásellenes ikonként – politikai játékszer lett. Tüntetések voltak mellette Ausztráliában – ahol gázsprayt is bevetettek a rendőrök a tüntetők ellen – tiltakozások voltak Szerbiában is, a szerb kormány is megszólalt a teniszező védelmében.
- A szerb teniszező vízumát péntek este ismét érvénytelenítették, a kormány pedig közegészségügyi veszélynek minősítette. Djoković ügyvédei fellebbeztek a szerintük „irracionális” döntés ellen.
- A tárgyalásig Djokovićot idegenrendészeti őrizetbe vették
A vasárnapi tárgyaláson történt elutasítással a kitoloncolás mellett Djoković három évre szóló vízumtilalmat kap, azaz, a jelenlegi helyzet alapján három évig nem léphet be az országba.
Ellenfelét az Australian Openre már kisorsolták, a mérkőzést hétfőn utolsónak tették, hogy ha mégis úgy alakulna, Djokovićnak legyen ideje pihenésre. Az év első Grand Slam tornáján a szerb Miomir Kecmanović lett volna az ellenfele, erre azonban a bíróság vasárnapi döntése nyomán már bizonyosan nem kerül sor.
A döntést a bíróság épülete előtt tüntetők csalódottan, de egyelőre nyugodtan fogadták.
