Közösségi oldalak

Külföld

Hiperszonikus fegyver bevetéséről adott ki jelentést az orosz védelmi minisztérium

Nagyhatótávolságú, tengeri és légi indítású precíziós fegyverekkel, köztük a Kinzsal hiperszonikus rakétarendszerrel mért reggel csoportos csapást ukrán hadiipari létesítményekre az orosz hadsereg – közölte hétfői hadijelentésében a moszkvai katonai tárca.

A minisztérium szerint az orosz erők a két frontszakaszon 12 rohamot vertek vissza, az érintkezési vonal mentén pedig mintegy 820 ukrán katona esett el vagy sebesült meg. A legtöbb támadást, kilencet, Kupjanszk környékén hiúsították meg, a legnagyobb veszteséget pedig – több mint 250 embert – a Donyecknél vívott harcokban szenvedte el az ukrán fél.

Az orosz hadijelentés a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említette meg egyebek mellett a 101. területvédelmi dandár parancsnoki tanácskozásának helyszínét, továbbá egy drónirányító központot, egy tábori lőszerraktárt, öt harckocsit, nyolc páncélozott harcjárművet, két gyalogsági harcjárművet, két páncélozott szállítójárművet, öt HIMARS-rakétát és 14 drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást. Belgorod megye fölött az orosz légvédelem lelőtt egy földi célpontok elleni támadásra átalakított Sz-200-as légvédelmi rakétát.

MTI

Messi és Ronaldo először játszana együtt egy csapatban

A három éve visszavonuló Carlos Tévez nagyszabású búcsúmérkőzést szervez Buenos Airesben. Carlos Tévez, korábbi 76-szoros

Tímár Krisztián a Fehérvár FC vezetőedzője

Pető Tamás kedden távozott az OTP Bank Ligában nyolcadik helyen álló Fehérvár FC labdarúgócsapatának vezetőedzői

Pető Tamás távozik a Fehérvár FC-től

Kedden az OTP Bank Liga tabellájának 8. helyén álló Fehérvár kedden hivatalos honlapján bejelentette, hogy

Szabó István győzelemmel mutatkozott be a Nyíregyháza kispadján

A Nyíregyháza új vezetőedzője, Szabó István első mérkőzésén hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Fehérvárt a

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!