Közösségi oldalak

Hírek

Zivatarokra és magas középhőmérsékletre kell készülni vasárnap

Változás következik be az időjárásban: vasárnap zivatarokra kell készülni elsősorban a Dunántúlon és 27 Celsius-fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet az ország déli részén, emellett nagyon erős lesz az UV-B-sugárzás – derül ki a HungarMet Zrt. szombati veszélyjelzéséből.

A meteorológiai szolgálat közlése szerint vasárnapra virradóra a nyugati, északnyugati területeken már előfordulhat néhány zivatar, majd vasárnap napközben nagyobb területen nő a zivatarhajlam.

Kiemelten a Dunántúlon, nagyobb bizonytalanság mellett az Északi-középhegység térségében, valamint az Alföldön is előfordulhatnak zivatarok, akár hevesebb zivatarok is. A zivatarokat viharos, óránkénti 60-80 kilométeres széllökés, intenzív csapadékhullás – a Dunántúlon helyenként akár felhőszakadás is -, illetve jégeső kísérheti.

Vasárnap este átmenetileg lecsengenek a zivatarok, de késő estétől egy érkező hidegfront hatására északnyugat felől ismét növekszik a zivatarhajlam. Eközben vasárnap az Alföldön, illetve a Dunántúl keleti felén 25 Celsius-fok felett, míg a déli, délkeleti területeken 27 fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet.

A meteorológiai szolgálat ezért vasárnapra Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék kivételével az egész országra elsőfokú (sárga) figyelmeztetést adott ki zivatarok kialakulásának veszélye miatt, Győr-Moson-Sopron vármegyére emellett felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki, mert a napi középhőmérséklet várhatóan 27 fok felett alakul. Baranya, Somogy, Fejér, Pest, Heves és Hajdú-Bihar megyékben pedig 25 fok felett alakulhat a középhőmérséklet, ezekre a megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki vasárnapra.

A meteorológiai szolgálat azt is jelezte:

vasárnap nagyon erős UV-B-sugárzás várható az egész országban, az UV-index várhatóan megközelíti, egyes régiókban meg is haladhatja a 8-as értéket, aminél már fokozottan védekezni kell a napsugárzás által okozott leégés ellen. A HungaroMet azt javasolja, amennyiben lehetséges, napközben 11 és 15 óra között kerüljék az emberek a napozást, viseljenek vállat takaró pólót, szalmakalapot, használjanak fényvédő krémet. Normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet – figyelmeztettek.

MTI

A japánokat is legyőzte, gyakorlatilag csoportelső a magyar női vízilabda-válogatott

Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a

Saldanha távozik a Ferencvárostól

Távozik a bajnok Ferencváros labdarúgócsapatától Matheus Saldanha. A klub pénteki tájékoztatása szerint a 25 éves

Kirúgták a Red Bull-tól, Christian Hornert

Kirúgták a Red Bull Racing vezérigazgatóját, Christian Hornert – írja a Sky News. A Red

Videoton FC bejelentette Varga Roland leigazolását

A labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Videoton FC Fehérvár hivatalos oldalán jelentette be Varga Roland

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!