Közösségi oldalak

Hírek

Több százan vonultak utcára a Szentesen, hogy a kórház jövőjéért álljanak ki

Kedd délután több százan vonultak utcára a Szentesen, hogy a kórház jövőjéért álljanak ki. A demonstrációt az aHang helyi aktivista csoportja, a szentesi aPont szervezte.

Július 1-én, a magyar egészségügy napján tartott demonstrációt az aHang Szentesen, ahol 200-nál is több ember sétált a helyi kórháztól a Kossuth térig. Az ügy hátterében az áll, hogy a szentesi Dr. Bugyi István Kórház 2023. 07. 01-jén fenntartóváltáson ment keresztül, az új fenntartó a Szegedi Tudományegyetem lett. Az utóbbi időben több osztályon történt bezárás, átszervezés, vagy kapacitáscsökkentés. Az ott dolgozók, illetve az ellátottak körében nagy a bizonytalanság.

Az aHang helyi csoportja korábban petíciót indított, hogy válaszokat kapjanak a kórházat érintő kérdésekre. A kezdeményezéshez több száz helyi lakos csatlakozott már. A keddi tüntetést is azért szervezte a szentesi aPont, hogy együtt, láthatóan és méltósággal mutassák meg, törődnek a kórházukkal, egymással, a jövőjükkel.

 

 

A “Séta a szentesi kórház jövőéért” elnevezésű demonstrációra többen transzparenseket és molinókat is vittek. Tóth Rebeka, az aHang Csongrád-Csanád megyei koordinátor a kórház előtt elmondta, rá kell mutatniuk a felelősökre, akiknek módjában állna változtatni a szentesi kórház helyzetén, de nem teszik.

“A szentesi kórház évtizedek óta rossz állapotban van. A dolgozók viszik a hátukon, sokszor lehetetlen körülmények között. A szülészet bezárt. Több osztály jövője teljesen bizonytalan. A betegek nem tudják, mire számíthatnak. Pedig nagyjából 110.000 ellátottról van szó. És ami a legaggasztóbb: a fenntartó hallgat.”

– mondta el beszédében a koordinátor.

A Kossuth térre érve további beszédek is elhangzottak, emellett a helyi Horváth Mihály Gimnázium diákja szavalta el Szatmári László, a Szentesi Élet egyik alapítójának versét. A végén, az eseményen résztvevők “kórházi kívánságlistát” írtak.

“Azért vagyok ma itt, mert hiszek egy olyan országban, ahol kiállunk egymásért! Ahol nem csak a saját pecsenyénket sütögetjük, és közben igyekszünk minél többet kivenni a közösből. Ahol működnek a közszolgáltatások. Ahol nem a hátrányos helyzetbe sodródott embertársaink hátán mászunk fel, hanem a kezünket nyújtjuk nekik”

– hangzott el az egyik beszédben.

A japánokat is legyőzte, gyakorlatilag csoportelső a magyar női vízilabda-válogatott

Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a

Saldanha távozik a Ferencvárostól

Távozik a bajnok Ferencváros labdarúgócsapatától Matheus Saldanha. A klub pénteki tájékoztatása szerint a 25 éves

Kirúgták a Red Bull-tól, Christian Hornert

Kirúgták a Red Bull Racing vezérigazgatóját, Christian Hornert – írja a Sky News. A Red

Videoton FC bejelentette Varga Roland leigazolását

A labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Videoton FC Fehérvár hivatalos oldalán jelentette be Varga Roland

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!