Közösségi oldalak

Hírek

Vádat emeltek a saját apját megkéselő 26 éves magyarbánhegyesi gyilkos ellen

A Békés Megyei Főügyészség emberölés bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy 26 éves magyarbánhegyesi férfi ellen, aki leszúrta az apját és a segítségére siető másik férfit is megkéselte.

A vádirat szerint a férfi és 46 éves apja 2022. december 7-én délelőtt, Magyarbánhegyesen az utcán összeszólalkozott. A fiú megöléssel fenyegette az apját, majd a nála lévő 14,5 cm pengehosszúságú katonai késsel rátámadt a sértettre. A sértett védekezésképp felvett egy fahusángot, amivel egy alkalommal a fején megütötte a fiát. A férfi ezt követően a késsel több alkalommal megszúrta a sértettet a nyakán, a felsőtestén és mindkét combján. A sértett unokaöccse a szúrásoktól földre kerülő férfi segítségére sietett, megpróbálta a fiát elhúzni a sértettől, amelynek során a férfi a késsel őt is megszúrta egy alkalommal a bal felkarján.

Emberölés Magyarbánhegyesen

A férfi apja a szúrások következtében a helyszínen elhalálozott, míg a segítségére siető rokona 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, a súlyosabb sérülések elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető.

A férfi a cselekmény elkövetése után a helyszínről elmenekült, elfogására Békéscsabán, a vasútállomáson került sor 2022. december 7-én a délutáni órákban, amelyről készült rendőrségi videó- és fényképfelvétel a lenti linken tekinthető meg.

A Békés Megyei Főügyészség a letartóztatásban lévő, büntetlen előéletű férfival szemben beismerés esetére is halmazati büntetésül fegyházbüntetés kiszabását és közügyektől eltiltást indítványozott – tájékoztatta portálunkat Dr. Havrán Ákos mb. főügyészhelyettes helyettes szóvivő.

Videón ahogy elfogták a magyarbánhegyesi apagyilkost

Stabil háttérrel és megerősített kerettel a feljutásért harcolna a Tatabánya

Kialakult a Tatabánya 2026/2027-es szezonra készülő játékoskerete, a klub pedig egyértelmű célként a feljutást tűzte ki az új idényre. A

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

Szeleczki Lilla bajnoki arannyal ünnepeli szülinapját

Szeleczki Lilla aranyérmet nyert szombaton a Nyíregyházán megrendezett 103. Papp László ökölvívó országos bajnokság záró napján. A szövetség beszámolója alapján

YouTube csatorna

Archívum