Közösségi oldalak

Hírek

Unokázós csalásokra specializálódott bűnszervezet tagjait fogták el a Békés megyei rendőrök

Unokázós csalásokra specializálódott bűnszervezet tagjait fogták el a Békés megyei rendőrök

Egy időben három városból, Budapestről, Makóról és Izsófalváról összesen hat férfit állítottak elő, akik Budapest mellett hét megyében követhettek el bűncselekményeket.

 

Külföldről irányított bűnszervezet tagjait fogták el a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei. A 2020. február 17-én megtartott, összehangolt akció keretében a főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói, felderítői, a Közterületi Támogató Alosztály és a Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei a helyben szolgálatot teljesítő rendőrök segítségével egy időben három településen intézkedtek.

Hajnali 5 óra körül Budapesten, Izsófalván és Makón fogtak el összesen hat férfit. Ők a gyanú szerint külföldön élő társaik segítségével több millió forintot és ékszereket csaltak ki idős emberektől. A már jól ismert módszert alkalmazták. Két férfi Angliából telefonon hívogatott fel magyarországi számokat, majd a hívásokat fogadók unokájának, gyermekének, keresztgyermekének adták ki magukat. Azt állították, hogy bajban vannak, közlekedési balesetet szenvedtek és azonnal pénzre van szükségük. Elmondták, hogy nem tudnak elmenni a pénzért, egy megbízható barátjukat küldik érte, és az is jó, ha a pénz mellé ékszert is tudnak neki adni.

Az Angliából telefonálgató páros irányította azokat, akik Magyarországon személyesen felkeresték az időseket, ők mondták meg nekik, mikor és milyen címekre kell menniük. A felhívott emberek közül többen ráismertek a módszerre, amelyről több bűnmegelőzési témájú felhívás, valamint kisfilm is készült. Felhívták a rokonaikat, és miután kiderült, hogy senkinek nem esett baja, nem fizettek. Voltak azonban olyanok, akik odaadták a megtakarított pénzüket és ékszereiket.

Békés megyében egy gyulai idős férfitől másfél millió forintot, Békésen egy 80 éves nőtől pénzt és ékszereket vittek el. Emellett egy debreceni nőtől 3 millió 200 ezer forintot csaltak ki, illetve többen, köztük egy mezőkövesdi, és két szegedi nő egymillió forintnál is többet adtak oda a náluk jelentkező ismeretleneknek. A budapesti és izsófalvi férfiak a nyomozás eddigi adatai szerint Budapest mellett hét megyében követtek el bűncselekményeket, de a vizsgálat során a sértettek és az érintett megyék száma valószínűleg emelkedik majd. Elfogásukkor a rendőrök készpénzt, ékszereket, valamint a csalásokhoz használt mobiltelefonokat, autót foglaltak le tőlük – tájékoztatta portálunkat Dr. B. Nagy Barbara főügyészségi ügyész, sajtószóvivő.

Kínai Nagydíj – Piastrié a pole pozíció Sanghajban

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzését, így

Kínai Nagydíj – Hamilton nyerte a sanghaji sprintfutamot

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es Kínai

Élőben közvetítjük a Karcagi SE–Sényő FC mérkőzést

Felhívjuk a labdarúgó kedvelő olvasók, illetve az érdeklődők figyelmét, hogy a 2025.03.22.-én szombat, 14:00 -kor

Kínai Nagydíj – Hamilton rajtol az élről a sprintfutamon

Meglepetésre Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj pénteken rendezett sprintkvalifikációját,

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!