Közösségi oldalak

Hírek

Túlterhelt járműszerelvénnyel közlekedett

Három személyautót, ebből kettőt az utánfutóján szállított egy bolgár rendszámú tehergépkocsi vezetője. A gyulai közúti határátkelőhelyen akart kilépni az országból, amikor kiderült, hogy a járműszerelvény túlsúlyos és emiatt balesetveszélyes is.

Túlsúlyos járműszerelvénnyel közlekedő bolgár állampolgárral szemben intézkedtek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai és a határellenőrzést végző rendőrök 2021. szeptember 9-én 15 óra 30 perc körül Gyulán, a közúti határátkelőhelyen. A tehergépkocsin egy, míg a mögötte húzott utánfutón két személyautó volt.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. hitelesített mérlegén megmérték a járműszerelvényt és kiderült, hogy ennyire nem lehetett volna megterhelni. A rendőrjárőrök a bolgár sofőrt közigazgatási bírság megfizetésére kötelezték és közölték vele, hogy így nem közlekedhet tovább. Ugyanis a túlterhelt járművek, utánfutók menettulajdonsága, fékezhetősége megváltozhat, emiatt a kormányozhatóság is kiszámíthatatlanná válhat. Ilyen szerelvényekkel közlekedni tilos és balesetveszélyes.

A rendőrség ismételten kéri a tehergépkocsik üzembentartóit, vezetőit, hogy ne veszélyeztessék magukat és a közlekedés többi résztvevőjét azzal, hogy nem tartják be az előírásokat! Közlekedjenek szabályosan és figyelmesen!

… hogy mindenki hazaérjen!

Súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc

Gólzápor és meglepetések a hétközi fordulóban – NB III-as eredmények

Hétközi fordulót rendeztek az NB III-ban, ahol a négy csoportban ezúttal is több érdekes eredmény született, miközben a Dél-Nyugati csoportban

Kizárták a Dunaújváros NB III -as csapatát!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kizárta a Dunaújváros FC-t az NB III Dél-Nyugati csoportjából. Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő Dunaújváros

A kalapácsvető Halász Bence országos csúccsal aranyérmes

Halász Bence megszerezte a magyar atlétika 19. Európa-bajnoki címét: kedd este Birminghamben 84,25 méteres fantasztikus országos csúccsal megnyerte a férfi

YouTube csatorna

Archívum