Közösségi oldalak

Hírek

Stummer János: Kósának bírósági ítélet, egy ellenzékinek politikai ítélet jut

A mai kormányinfón Gulyás Gergely azt mondta, a hatóságoknak kell vizsgálnia, hogy Kósa Lajos államtitoksértést követett-e el, amikor elszólta magát a Pegasus-ügyben a Honvédelmi és Rendészeti bizottság ülése után. Ismeretes, Kósa a bizottság fideszes elnökeként múlt csütörtökön újságírói kérdésre beismerte, hogy a Belügyminisztérium volt az izraeli kémszoftver beszerzője.

  • Miután a kancelláriaminiszter szerint a hatóságoknak kell megítélni, hogy bűncselekmény, konkrétan államtitoksértés történt-e, így Gulyás tartja magát ahhoz, amit Pintér Sándor mondott, és ő nem beszélt további részletekről.
  • Egy másik kérdésre a miniszter elismerte, sem a kormány, sem a Belügyminisztérium nem kezdeményezett vizsgálatot Kósa Lajos esetleges államtitoksértése kapcsán.

Mindezzel kapcsolatban megkérdeztük Stummer Jánost, a Nemzetbiztonsági bizottság elnökét, aki korábban úgy fogalmazott, Kósa törvényt szegett a kémszoftver vételének elismerésével, ugyanis szerinte államtitkot sérthetett, amikor ezt kikotyogta, és minősített adattal való visszaélés miatt akár 3 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatnák. Ezt követően a Jobbik politikusa a beszerzés tényét maga is megerősítette, mivel látta a kérdéses szerződést.

Emlékezetes, február 23-án Stummer János kiállt a publikum elé azzal, hogy a Puskás Arénába 2 milliárd forintból titkos alagutat létesítene Orbán Viktor. Egy ideig azonban nem lehetett tudni, mit lép majd a kormány a vélelmezetten titkosított információ nyilvánosságra hozataláért a jobbikos bizottsági elnökkel szemben. Majd a két nappal későbbi kormányinfón Gulyás Gergely azt mondta, Stummer János semmilyen titkos információt nem hozott nyilvánosságra, nem történt államtitoksértés.

A fenti párhuzamot illetően, egyben a miniszter szavaira reagálva Stummer az Alfahírnek úgy fogalmazott:

„Amikor a sajátjukkal szemben merül fel a feltételezés, hogy államtitoksértésre került sor, akkor elbújnak az igazságszolgáltatás mögé, és húzzák az időt. Amikor pedig egy ilyen eset ellenzéki politikus részéről történik meg, nyilvánvalóan politikai ítéletet hoznak meg.”

A Jobbik politikusa tehát úgy látja,

„amikor ez egy ellenzéki politikusnál merül fel, politikai ítélet születik, amikor a sajátjukról van szó, akkor meg bírósági ítéletre várnak”

– nyomatékosította a szabad szemmel is jól látható kettős mércét a két bizottsági elnök viszonylatában.

Stummer János arról is beszélt, mióta a Pegasus-botrány kirobbant több mint négy hónapja, ellenzéki politikustársaival együtt folyamatosan azt érzékelte, hogy a kormány tisztviselői bele akarják őket provokálni egy olyan helyzetbe, hogy véletlenül minősített információt mondjanak el.

„Hogy aztán ránk tudják húzni a vizes lepedőt, és el tudják terelni az ügy fókuszát arról, ami egyébként a valós probléma, hogy milyen megfigyelések történhettek, abba az irányba, hogy az ellenzék államtitkot sértett – és ez a politikai presszió négy hónapig zajlott”

– fűzte hozzá a jobbikos bizottsági elnök, aki szerint a Kósa-féle incidenssel most lebuktatták saját magukat.

„Azt várták, hogy az ellenzéki politikusok hibázzanak, nem tettük meg nekik ezt a szívességet, és ők rontottak, Kósa Lajos rontott végül”

– zárta szavait Stummer János.

Forrás: Alfahír