Közösségi oldalak

Hírek

Rendkívüli bejelentés: Novák Katalin és Varga Judit is lemondott

Rendkívüli bejelentés: Novák Katalin és Varga Judit is lemondott

Több mint egy héttel a pedofilbotrány kirobbanása után a fideszes köztársasági elnök úgy döntött, hogy megteszi az egyetlen elfogadható lépést, és lemondott tisztségéről, amire méltatlanná vált. A szintén felelős Varga Judit igazságügyi miniszter is lemondott.

Rendkívüli bejelentést tett szombaton kora este Novák Katalin. Az egy hete kirobbant visszás kegyelmi ügy következtében hiteltelenné vált köztársasági elnök bejelentette lemondását.

Az államfő az M1 csatorna rendkívüli adásában jelentette be lemondását.

Ezt megelőlegezte, amikor Orbán Viktor csütörtök este alkotmánymódosítást kezdeményezett, melynek lényege, hogy a köztársasági elnök se adhasson kegyelmet olyan elítélt bűnelkövetőnek, akik kiskorúak sérelmére követett el bűncselekményeket. Novák Katalin ez után még úgy fogalmazott, hogy „örömmel fogja aláírni” az az alaptörvény-módosítást. Nem fogja.

Novák Katalin azt mondta, hibázott, és bocsánatot kért azoktól, akik úgy érzik, hogy megbántotta őket.

„A kegyelmi döntés és az indoklás hiánya alkalmas volt arra, hogy kételyeket ébresszen. Itt nincs és nem is lehet kétely. Soha nem adnék kegyelmet annak, aki gyermekeket bántalmaz. A gyermekek védelme közös felelősségünk. Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette. Államfőként ma utoljára szólok önökhöz, lemondok a köztársasági elnöki tisztségről”

– fogalmazott.

Varga Judit is visszavonul a közélettől

A pedofil kegyelmi ügyében még igazságügyi miniszterként szintén felelős Varga Judit is lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról, aki távozik a politikából.

„Visszavonulok a közélettől, lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is. Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom”

– jelentette be Facebook-oldalán Varga Judit pár perccel azután, hogy Novák Katalin lemondott a köztársasági elnöki posztról.

Egygólos Spanyol győzelem Dánia ellen

A Nemzetek Ligája A-ligájának 4. csoportjában Spanyolország hazai pályán jóval több lehetőséget dolgozott ki, mint

Magyar-holland – Emberhátrányban mentettek pontot a vendégek

A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott pénteken a holland csapattal a Nemzetek Ligája

Rafael Nadal visszavonul

Visszavonul Rafael Nadal, a spanyolok 22-szeres Grand Slam-győztes teniszezője. A 38 éves klasszis csütörtökön a

Szoboszlai bajnokságot és Bajnokok Ligáját nyerne a Liverpoollal

A bajnoki címet és a Bajnokok Ligáját is szeretné megnyerni a Liverpoollal Szoboszlai Dominik, az

 

YouTube csatorna