Közösségi oldalak

Hírek

Öt piás sofőr bukott meg Békés megyében

Öt, a gyanú szerint ittasan vezető férfi ellen indult büntetőeljárás Békés megyében. Egyikük személygépkocsival árokba hajtott, négyen közúti ellenőrzéseken buktak le.

Orosházán, a Makói utcában 2023. október 1-jén 2 óra körül letért az útról és árokba hajtott egy személygépkocsi. Egy 18 éves fiú vezette, a kocsi az egyik barátjáé volt. Házibuliban még két másik társukkal együtt szórakoztak, italoztak, majd az autó tulajdonosa elaludt. A fiatalember ekkor magához vette a kulcsot, ketten beleültek az autóba és elindultak. A balesetben nem sérültek meg, a történtek után az ittasan vezető tizenéves maga tett bejelentést a rendőrségen. Az Orosházi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele és járművezetés ittas állapotban bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is eljárást indított ellene.

Rajta kívül még négy férfit állítottak elő a rendőrök a napokban, Békés megyében azért, mert a gyanú szerint ittasan vezettek. Közülük ketten 2023. szeptember 29-én akadtak fenn közúti ellenőrzéseken, egy 23 éves férfi Sarkadon, egy 53 éves férfi Mezőhegyesen. Mindketten személygépkocsit vezettek.

Másnap Gyulán állítottak elő a rendőrök egy francia állampolgárt, ő is személygépkocsival közlekedett és nála is alkoholfogyasztást jelzett a szonda.

Végül 2023. október 1-jén 12 óra körül Mezőkovácsházán szintén egy személygépkocsi-vezetőnél merült fel az ittasság gyanúja. Mind a négy férfi ellen büntetőeljárás indult – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Videón, ahogy földbe csapódik egy magángép, fedélzetén kilenc emberrel Dél-Floridában

Drámai légi katasztrófa történt Dél-Floridában: kilenc emberrel a fedélzetén lezuhant egy magánrepülőgép egy lakópark közelében. A pilóta utolsó rádióüzeneteiben arról

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. először Diósd térségében, majd

Késsel akart fizetni egy agyamputált Tatabányán

Egy tatabányai ruházati üzletből vitt el több mint 60 ezer forint értékű árut az a férfi, aki fizetés helyett késsel

Verstappen nyert Mexikóban, de Andrea Kimi Antonelli a világbajnok

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon

Az Újpest legyőzte a Nyíregyházát

Az Újpest hatodik hazai mérkőzésén is hátrányba került, végül azonban 2–1-re legyőzte a Nyíregyházát a Szusza Ferenc Stadionban vasárnap, a

A Ferencváros legyőzte odahaza a Paksot

A Ferencváros saját közönsége előtt 2–0-ra nyert a Paks ellen a labdarúgó NB I 12. fordulójának vasárnapi játéknapján. A fővárosi

 

YouTube csatorna

Archívum