Közösségi oldalak

Hírek

Okányban, Szeghalmon és Csorváson is intézkedni kellet a rendőröknek

Békés megyében 2022. április 30-án három helyen is garázdaság gyanúja miatt történt rendőri intézkedés.

Először Okányban 10 óra 30 perc körül intézkedtek a rendőrjárőrök, mert összevitatkozott két szomszéd és dulakodtak is egymással. Az egyiküknél egy gáz- riasztópisztoly is volt, amit egyszer használtak is. A történtek során senki nem sérült meg. Mindkét férfit előállították a Sarkadi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták őket. A rendőrség a pisztolyt lefoglalta.

Ezután 22 óra előtt néhány perccel Szeghalmon, az egyik italozóban egy férfi tányérral megdobott egy másikat, aki könnyebben megsérült. A Szeghalmi Rendőrkapitányság nyomozói a 68 éves szeghalmi férfit garázdaság elkövetésével gyanúsítják.

Végül Csorváson 23 óra 30 perc körül szóváltás után egy 33 éves csorvási férfi bántalmazott négy embert. Valamennyien nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek. A Békéscsabai Rendőrkapitányságon garázdaság gyanúja miatt indul büntetőfeljárás – tájékoztatta portálunkat Dr. Feuerwerker Béla c. r. alezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Berndt András lett a Csákvár vezetőedzője

Berndt András lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár vezetőedzője. A klub honlapjának beszámolója szerint  a 33 éves

Visszatér az OTP Bank Liga

A Magyar Labdarúgó Szövetség és az OTP Bank megállapodott arról, hogy a 2026/27-es idénytől az NB1 hivatalos neve ismét OTP

Magyar-kazah – A második félidőben három gólt szerezve fordított a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a kazah csapatot kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. A mezőnyfölény ellenére a

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

YouTube csatorna

Archívum