Közösségi oldalak

Hírek

Motorosoknak tart szezonnyitó tréninget a rendőrség Békés megyében

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a korábbi évekhez hasonlóan idén is igyekszik segíteni a motorosoknak abban, hogy a hosszabb téli kihagyás után felfrissíthessék vezetéstechnikai tudásukat. A Forgalomellenőrző Alosztály és a Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei 2023. május 6-án, szombaton, Békéscsabán, a repülőtéren évadnyitó tréninget tartanak. A rendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében a résztvevők száma korlátozott, ezért a kmotomia@gmail.com e-mail címen előzetes regisztráció szükséges.

A visszaigazolások alapján lehet részt venni a tréningen. A szezon kezdete kapcsán a rendőrség kéri a motorosokat, hogy csak kifogástalan állapotú motorral induljanak útnak! Vizsgálják át, vizsgáltassák át járműveiket! A hibák javítását szakemberek végezzék. Szükség esetén gondoskodni kell a gumiabroncsok és az izzók cseréjéről. Mindig az út- és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel hajtsanak, tartsanak biztonságos követési távolságot és használjanak védőfelszereléseket, bukósisakot feltétlenül viseljenek!

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Focihuligánokat vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök

Rendzavarás miatt két fiatal férfit vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök a hétvégi focimeccsen elkövetett cselekményük miatt. A bíróság hat hónapra

Szoboszlai Dominik elárulta a Nemzeti Sportnak, „hányas a kabát”

Marco Rossi szövetségi kapitány társaságában tartott sajtótájékoztatót az Ukrajna elleni, pénteki Nemzetek Ligája-meccs előtt Szoboszlai Dominik. Az első kérdést a

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

YouTube csatorna

Archívum