Közösségi oldalak

Hírek

Más autójójával hajtott el egy piás férfi Dombegyházán

Elvitt egy autót egy férfi Dombegyházáról. Nem volt nehéz dolga, mert a kocsiban benne volt az indítókulcs. A rendőrök azonban rövid idő alatt elfogták és kiderült, hogy ittasan vezetett, ráadásul jogosítványa sincs. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Elvitt egy férfi egy ház elől egy autót 2021. szeptember 21-én délelőtt Dombegyházon. A jármű nem volt bezárva és az indítókulcs is benne volt. A férfi, aki elmondása szerint reggel összeveszett élettársával és ezért italozott, a kocsmából egyik rokonához indult. Útközben figyelt fel a kocsira és gondolta, azzal megy tovább. Egy darabig el is ment vele, majd egy külterületi részen, az út szélén hagyta. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság rendőrei a férfit két óra alatt azonosították és elfogták. Kiderült, hogy nincs jogosítványa és ittasan vezetett, így a jármű önkényes elvétele mellett még egy bűncselekményt, illetve egy szabálysértést is elkövetett. A gépkocsit a tulajdonosa a rendőri intézkedés után sértetlenül visszakapta.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság a jármű önkényes elvétele miatt elrendelt nyomozás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és annak iratait 2022. január 6-án továbbította az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Liverpool elveszítette a Monaco elleni hazai felkészülési mérkőzését

A Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban felálló, Kerkez Milost pedig csereként foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen házigazdaként 3-2-re kikapott a Monacótól

A Debrecen nyerte a keleti rangadót

Debrecen hazai pályán Dzsudzsák Balázs góljával 1-0-ra legyőzte a Nyíregyházát a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi keleti rangadóján.

Kiütések és gólparádé a harmadik fordulóban – NB III-as eredmények

Teljes fordulót rendeztek a hétvégén az NB III. mind a négy csoportjában, ahol ezúttal is akadtak gólgazdag mérkőzések és meglepetést

Kilenc emberrel győzött a Videoton – NB II-es eredmények

A két piros lap miatt kilenc emberrel záró Videoton 1-0-ra nyert a vendég Szeged ellen a másodosztályú labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának

YouTube csatorna

Archívum