Közösségi oldalak

Hírek

Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely MSZP-s alpolgármesterének leváltását javasolta

Márki-Zay Péter

Márki-Zay Péter polgármester (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) csütörtökön javaslatot tett Hódmezővásárhely MSZP-s főállású alpolgármestere, Kis Andrea leváltására, az indítványt azonban nem támogatta a közgyűlés minősített többsége. A polgármester a napirendi pontok tárgyalást követően bejelentette, elvonja az alpolgármester feladatköreit.

Márki-Zay Péter a képviselőknek a helyszínen kiosztott indítványban zárt tárgyalására tett javaslatot, Kis Andrea azonban kérte, hogy miként megválasztásáról, leváltásról is nyílt ülésen döntsenek. A szocialista politikus a javaslathoz csupán annyit fűzött hozzá, Márki-Zay Péter másképp képzeli az önkormányzat működését, ezért nem kíván a továbbiakban együtt dolgozni vele.

Cseri Tamás (Fidesz-KDNP) úgy fogalmazott, a városvezetés “egymás közti leszámolásában” nem kívánnak részt venni. A Fidesz-KDNP képviselői ezért kivonultak a napirend tárgyalásáról, és a titkos szavazáson sem vettek részt. A minősített többséget igénylő indítványt a nyolc képviselő helyett csak hét támogatta, hárman nemmel szavaztak.
Márki-Zay Péter a közgyűlés végén a napirendi pontok tárgyalását követően bejelentette, polgármesterként elvonja Kis Andrea feladatköreit.

A képviselők az ülésen tárgyaltak a polgármester és az alpolgármesterek – így Kis Andrea – tiszteletdíjának emeléséről is. Márki-Zay Péter azonban bejelentette, a feladatkörök elvonása miatt – az önkormányzati törvénynek megfelelően – a szocialista alpolgármester tiszteletdíja az önkormányzati képviselők tiszteletdíjára csökken. Ez a polgármesteri tiszteletdíj 15 százaléka. Márki-Zay Péter közölte azt is, péntekre rendkívüli közgyűlést hív össze, ahol a polgármesteri hivatal szervezeti és működési szabályzatának módosítását tárgyalják.

Cseri Tamás a bejelentést követően újságíróknak úgy fogalmazott, kicsinyes, ostoba és alantas politikai bosszút áll Márki-Zay Péter, méltatlan módon leszámol az egyik olyan szövetségesével, akinek annak idején az első polgármesteri megválasztását köszönheti. Kis Andreának komoly szerepe volt abban, hogy 2018-ban Márki-Zay Péter mögött felsorakozzon valamennyi helyi ellenzéki párt.

“A polgármester a politikai bölcsőjét ringató kézbe harap”

– mondta a képviselő.

MTI

Berndt András lett a Csákvár vezetőedzője

Berndt András lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár vezetőedzője. A klub honlapjának beszámolója szerint  a 33 éves

Visszatér az OTP Bank Liga

A Magyar Labdarúgó Szövetség és az OTP Bank megállapodott arról, hogy a 2026/27-es idénytől az NB1 hivatalos neve ismét OTP

Magyar-kazah – A második félidőben három gólt szerezve fordított a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a kazah csapatot kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. A mezőnyfölény ellenére a

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

YouTube csatorna

Archívum