Közösségi oldalak

Hírek

LMP: egy egységes agglomerációs politikára lenne szükség

A budapesti agglomeráció megtelt, azonnali változtatások szükségesek, a problémákat kizárólag egy egységes agglomerációs politika lenne képes kezelni – jelentette ki Tetlák Örs, az LMP országos elnökségének tagja, Érd alpolgármestere szombaton a párt Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus szerint ez a politika Budapest és a kisebb települések számára is nyújthatna megoldást.
Hangoztatta: vissza kell állítani az önkormányzatok jogosítványait, el kell törölni a sarcokat, és a “büntetőpolitika helyett” azonnali sürgős kormányzati beavatkozásra van szükség.

Mindent el kell követni, hogy az európai uniós források megérkezzenek Magyarországra, és egy részüknek közvetlenül az önkormányzatokhoz kellene kerülnie – hangsúlyozta Tetlák Örs.

Közölte, az LMP azt javasolja továbbá, hogy egy szakmapolitikai alapokon nyugvó, kellő jogosítvánnyal rendelkező koordináló szervezet jöjjön létre az érintett városvezetők és az önkormányzati szövetségek bevonásával.

“Az agglomerációs politikát nem pártkádereknek, hanem a települések választott képviselőinek érdemi bevonásával kell meghatározni”

– fogalmazott Tetlák Örs.

Kiemelte, az önkormányzatoknak vissza kell kapniuk azokat a jogosítványokat, amelyek lehetővé teszik, hogy saját maguk dönthessenek a jövőjükről. Ezek között említette az építési hatósági jogköröket és környezetvédelmi hatásköröket. Tetlák Örs jelezte, továbbra is kérik, hogy a megyebérlet helyett vezessenek be egy valódi, igazságos és olcsó klímabérletet. Az ellenzéki politikus elmondta, évek óta kongatják a vészharangot, hogy

“a Budapest körüli agglomeráció nem fogja tudni kezelni a folyamatos beköltözéssel és a vele járó intenzív lakosságszám-növekedéssel járó kihívásokat”.

A szabályozási környezet felső határ nélküli beköltözést, illetve lakóegység létrehozását teszi lehetővé a legtöbb esetben, sok helyen a víziközmű-hálózat évtizedes lemaradásban van az agglomerációs településeken. Továbbá sok helyen van gond a szennyvízhálózattal, és például Érden sincs semmiféle forrás arra, hogy a belterületi úthálózat “tisztességes” burkolatot kapjon – fejtette ki Tetlák Örs.

A problémák között sorolta azt is, hogy égető a férőhelyhiány az óvodákban és az iskolákban, valamint egyre komolyabb kihívást jelent a házi gyermekorvosi körzetek működtetése is.

“Az agglomeráció teljesen túltelítődött, a Budapestre ingázás pedig nemcsak a Budapesti közlekedés számára jelent extrém kihívásokat, hanem (…) az érintett településeken is”

– szögezte le.

MTI

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum