Közösségi oldalak

Hírek

Letartóztatásban marad a kiskorú lányával erőszakoskodó négygyermekes szabadkígyósi férfi

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta a letartóztatást fenntartó határozat helybenhagyását annak a szabadkígyósi férfinak az ügyében, akit szexuális erőszak bűntettével vádol az ügyészség.

Az ügyben elsőfokon a Békés Megyei Főügyészség vádirata alapján a Gyulai Törvényszék jár el.

Az 51 éves férfival szemben azért indult büntetőeljárás, mert 2015. és 2020. között négy gyermeke közül az egyik, akkor 9 éves, kiskorú lánygyermekével otthonukban – kihasználva feleségének távollétét – rendszeresen szexuális cselekményeket végzett, illetve végeztetett. A férfi ezen magatartásával gyermekének súlyos szexuális és érzelmi traumát okozott, veszélyeztette testi, érzelmi és erkölcsi fejlődését. A férfi a terhére rótt bűncselekmény elkövetését nem ismerte be.

A vádemelést követően a törvényszék fenntartotta a férfi letartóztatását, aki ez ellen fellebbezést jelentett be.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a fellebbezést nem tartotta alaposnakés az elsőfokú végzés helybenhagyására tett indítványt.

A másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla egyetértett a fellebbviteli főügyészség indítványával és helybenhagyta az elsőfokú végzést, mivel fennáll a szökés, elrejtőzés, továbbá a bűnismétlés és a bizonyítás meghiúsításának veszélye. A vádlott bűnösségének kérdésében a Gyulai Törvényszék folytatja a bizonyítási eljárást – tájékoztatta portálunkat Dr. Nagyné Dr. Günther Ágnes sajtószóvivő.

Szalagkorlátnak ütközött egy kisteherautó az M60-as autópályán

Lezárták az M60-as autópálya Pécs felé vezető oldalát szombat délután Szederkénynél, mert egy kisteherautó szalagkorlátnak ütközött – közölte az Útinform

Pető szabadrúgásgóljaival győzte le a Paks a Zalaegerszeget

A Paks 2–1-re legyőzte a vendég Zalaegerszeget a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának szombati nyitómérkőzésén. A vendégek eddig mind

Baleset miatt lezárták a 68-as főutat Balatonújlak közelében

Teljes szélességében lezárták a 68-as főutat Balatonújlaknál, a 93-as kilométerszelvénynél, miután egy furgon és egy személygépkocsi ütközött – közölte szombat

Egygólos meccsen nyert a Puskás Akadémia Kisvárdán

A Puskás Akadémia 1–0-ra nyert a Kisvárda otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának szombat esti mérkőzésén. A felcsútiak

A kétgólos előny ezúttal sem volt elég a Honvédnak az MTK ellen

Az újonc Kispest-Honvéd hiába vezetett 2–0-ra a szünetben, végül meg kellett elégednie a 2–2-es döntetlennel az MTK Budapest vendégeként a

Vendégsikerek és gólgazdag mérkőzések a 15. fordulóban – NB III-as eredmények

A 15. forduló eddig lejátszott mérkőzésein több vendégcsapat is három ponttal gazdagodott. A Dél-Keleti csoportban az Újpest II. négy gólt

 

YouTube csatorna

Archívum