Közösségi oldalak

Hírek

Karácsony Gergely annak állítana emléket, aki elkezdte kiárulni az országot

Ma harminc éve halt meg Antall József volt miniszterelnök. Karácsony Gergely főpolgármester az évforduló napján bejelentette, kezdeményezi, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető út Antall József nevét viselje.

„Ma 30 éve hunyt el Antall József, a rendszerváltás utáni szabad Magyarország első miniszterelnöke. Ahogyan eskütétele utáni beszédében megjósolta, minden akaraterejére és hitére szükség volt, hogy az országot átvezesse a diktatúrából a demokráciába, a tervgazdaságból a piacgazdaságba, a népköztársaságból a köztársaságba, a keleti blokkból az euroatlanti szövetségi rendszer felé”

– fogalmazott Facebook-oldalán Karácsony Gergely.

A főpolgármester úgy látja, „alighanem sok vitánk lett volna politikusként, de a történelem ítélete egyértelmű: felelősségvállalása, tisztessége, demokratikus elkötelezettsége és erkölcsi tartása példa ma, és az lesz a jövőben is. Ezt pedig a nemzet nem hagyhatja figyelmen kívül”.

Budapesten van közterület elnevezve a köztársaság első elnökéről, úgy helyes, hogy az első kormányfőről is legyen. Ezért kezdeményezem, hogy a főváros egyik legfontosabb útja – a felújítás előtt álló, soha el nem nevezett –, a Ferihegyi repülőtérre vezető út Antall József nevét viselje a jövőben

– jelentette be Karácsony Gergely.

Videón, ahogy földbe csapódik egy magángép, fedélzetén kilenc emberrel Dél-Floridában

Drámai légi katasztrófa történt Dél-Floridában: kilenc emberrel a fedélzetén lezuhant egy magánrepülőgép egy lakópark közelében. A pilóta utolsó rádióüzeneteiben arról

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. először Diósd térségében, majd

Késsel akart fizetni egy agyamputált Tatabányán

Egy tatabányai ruházati üzletből vitt el több mint 60 ezer forint értékű árut az a férfi, aki fizetés helyett késsel

Verstappen nyert Mexikóban, de Andrea Kimi Antonelli a világbajnok

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon

Az Újpest legyőzte a Nyíregyházát

Az Újpest hatodik hazai mérkőzésén is hátrányba került, végül azonban 2–1-re legyőzte a Nyíregyházát a Szusza Ferenc Stadionban vasárnap, a

A Ferencváros legyőzte odahaza a Paksot

A Ferencváros saját közönsége előtt 2–0-ra nyert a Paks ellen a labdarúgó NB I 12. fordulójának vasárnapi játéknapján. A fővárosi

YouTube csatorna

Archívum