Közösségi oldalak

Hírek

Hárman jöttek, két dolgot és pénzt vittek

Hirdetés útján hívott magához egy fiatal nőt egy orosházi férfi. A lány nem egyedül érkezett, ketten kísérték, akik aztán a légyott alatt meg is lopták a házigazdát. A rendőrök az ügy vizsgálatát befejezték.

Egy internetes oldalon keresett társaságot magának egy orosházi férfi 2023. március 27-én este. Egy lányt fel is hívott, aki 22 óra után két ismerősével, egy férfivel és egy nővel érkezett meg a házhoz. A férfi a kocsiban maradt, a nő pedig a lánnyal bement a házba. Amíg a lány a szobában volt a házigazdával, az idősebb nő egyedül maradt a konyhában és egy övtáskából pénzt vett ki. Közben az egy ideig a kocsiban várakozó férfi megrongálta a kerítést és bemászott az udvarba, majd a nyitott melléképületből ellopott egy láncfűrészt és egy sarokcsiszolót, betette azokat a kocsi csomagtartójába.

Miután a hármas távozott, a házban lakó férfi hamar észrevette, hogy megkárosították és értesítette a rendőrséget. A rendőrök a helyszíni információk és az adatgyűjtés alapján alig öt óra alatt megtalálták a lopások feltételezett elkövetőit. A 18 éves orosházi férfi ellen lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, míg az 50 éves orosházi nőnek tulajdon elleni szabálysértés miatt kell felelnie. Az ellopott szerszámgépeket a rendőrök megtalálták és visszaadták a tulajdonosának. A büntetőeljárás során az Orosházi Rendőrkapitányság rendőrei a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a nyomozás iratait 2023. május 5-én továbbították az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum