Közösségi oldalak

Hírek

Figyelmetlen volt, balesetet okozott

Kamion pótkocsijának ütközött egy személyautó Mezőberény külterületén. A kocsiban utazók közül ketten súlyosan, egy ember pedig könnyebben megsérült. A baleset azért történt, mert az autó vezetője önhibájából későn vette észre az úton tolatást végző teherautót. A rendőrök az ügy vizsgálatát befejezték.

Hárman megsérültek abban a balesetben, amely 2022. december 1-jén, 19 óra 15 perc körül történt a 46-os számú főúton, Mezőberény külterületén. Egy félpótkocsis teherautó vezetője be akart tolatni egy mellékútra, ezért a manőver közben elfoglalta mindkét forgalmi sávot. Későn észlelte ezt egy személyautó vezetője, aki szinte fékezés nélkül nekiütközött a pótkocsi bal oldalának. Az autó első és hátsó utasa súlyos, még vezetője, egy 22 éves férfi könnyű sérüléseket szenvedett.

A férfi kihallgatásán elmondta, hogy látta a kamiont, de azt hitte, hogy áll az út szélén. A pótkocsit már csak akkor észlelte, amikor nekiment, pedig a baleset után nyilvánvaló volt számára, hogy az rendesen ki volt világítva, így elismerte, hogy az ő figyelmetlensége vezetett a balesethez. A rendőrök a 22 éves mezőberényi férfi ellen közúti baleset gondatlan okozása vétség miatt indítottak büntetőeljárást. Az ügyben az Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrei a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a nyomozás iratait 2023. május 8-án továbbították az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum