Közösségi oldalak

Hírek

Folytatódik az eljárás az édesanyja életét fejszével kioltó 14 éves fiú ügyében

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség másodfokú ügyészségként súlyosabb büntetés kiszabását indítványozta azzal a Bács-Kiskun megyei fiatalkorú fiúval szemben, aki megölte az általa fejben összeállított „halállista” első helyén szereplő édesanyját.

Az ügyben elsőfokon a Kecskeméti Törvényszék járt el a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség vádirata alapján. Az elsőfokú ítélet szerint a fiú 2022 novemberében költözött egy Bács-Kiskun megyei kistelepülésre Fülöpjakabra, ahol édesanyjával és annak élettársával lakott. A 14 éves fiút már 2022 őszén az ölés gondolata foglalkoztatta és a fejében készített egy „halállistát”, amelynek első helyén édesanyja, második helyen a család barátja szerepelt. 2022. december 12-én a fiú reggel együtt hagyta el otthonát az édesanyjával azzal, hogy iskolába megy, azonban miután az iskolához értek, a fiatal nem ment be, hanem észrevétlenül hazatért, ahol mindent oly módon rendezett el, hogy ne tűnjön fel a később hazaérkező édesanyjának, hogy otthon tartózkodik.

Ezt követően a fiú a ház egyik szobájának sarkában, kezében egy 90 cm nyélhosszúságú fejszével megbújt, és az időközben gyanútlanul hazaérkező édesanyjára hátulról rátámadt, a nő fejére sújtott két alkalommal, aki a keletkezett sérülésekbe nyomban belehalt. A fiatal az ölést követően édesanyját ágyba fektette, betakarta, a vérszennyeződést feltakarította, és készpénzt, telefont továbbá élelmiszert magához véve az ingatlant elhagyta, édesapjához indult Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, ahol végül a rendőrség elfogta.

A Kecskeméti Törvényszék a fiút előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettében és kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek és ezért 11 év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 közügyektől eltiltásra ítélte.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyészség súlyosítás, hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása érdekében, a védelem a kifosztás bűntette alól felmentés, az emberölés bűntette vonatkozásában eltérő minősítés és enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az ügyészség fellebbezését fenntartotta és a kiszabott büntetés súlyosítását indítványozta.

Az ügyben másodfokon a Szegedi Ítélőtábla dönt – tájékoztatta portálunkat Dr. Nagyné Dr. Günther Ágnes sajtószóvivő.

Visszatér az OTP Bank Liga

A Magyar Labdarúgó Szövetség és az OTP Bank megállapodott arról, hogy a 2026/27-es idénytől az NB1 hivatalos neve ismét OTP

Magyar-kazah – A második félidőben három gólt szerezve fordított a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a kazah csapatot kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. A mezőnyfölény ellenére a

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

Antonelli sorozatban ötödször nyert, Russell újfent nem szerzett pontot

A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap Monte-Carlóban, sikerével pedig

 

YouTube csatorna

Archívum