Közösségi oldalak

Hírek

Egy hét alatt huszonkét járművezetővel szemben intézkedtek ittasság miatt a rendőrök Békés megyében

Békés megye útjain 2021. november 1. és 2021. november 7. között nyolc gépi meghajtású jármű vezetőjével és tizennégy kerékpárossal szemben kellett ittas járművezetés miatt intézkedniük a rendőröknek – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

Közülük egy biciklis balesetet is okozott, mert 2021. november 7-én 0 óra 30 perc körül Gyulán, a Szent István út és a Temesvári út kereszteződésében nem adott elsőbbséget egy személygépkocsi vezetőjének, és összeütköztek. A balesetben a 17 éves gyulai kerékpáros könnyű sérülést szenvedett.

A rendőrség ismételten kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a szabályokat, és ittasan senki ne üljön a volán mögé! Kerékpárral is csak akkor induljanak el, ha képesek biztonságosan közlekedni! Ne veszélyeztessék magukat, utasaikat, illetve közlekedő partnereiket azzal, hogy ittasan vezetnek! A rendőrök a balesetek megelőzése, a közlekedésbiztonság javítása érdekében az ittas járművezetőkkel szemben is következetesen és határozottan intézkednek.

… hogy mindenki hazaérjen!

Nagy pofonba szaladt bele Pakson az Újpest

A Paks hátrányból fordítva – elsősorban a négy gólt szerző Tóth Barna eredményes játékának köszönhetően

Nem született gól a forduló győri nyitómeccsén

Az ETO FC Győr hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a sereghajtó Debrecennel a labdarúgó

A McLaren kezdheti a legjobb pozícióból az izgalmasnak ígérkező szezont

Az idény előtti tesztek és az eddig ismert információk alapján a szakértők többsége szerint a

A PSG tizenegyesekkel kiejtette a Liverpoolt

A Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool FC egygólos idegenbeli sikerét követően a keddi visszavágón 1-0-s vereséget

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!