Közösségi oldalak

Hírek

Békéscsabán rendezték meg a „Krimit tud?” bűnmegelőzési témájú vetélkedő regionális elődöntőjét

Immár tizedik alkalommal rendezték meg a „Krimit tud?” bűnmegelőzési témájú vetélkedő regionális elődöntőjét. Idén újra Békéscsaba adott helyet a középiskolásoknak rendezett megmérettetésnek.

 

A „Krimit tud” elnevezésű bűnmegelőzési vetélkedőt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya hívta életre, azzal a céllal, hogy a középiskolás fiatalok foglalkozzanak a bűnmegelőzéssel és játékos formában elsajátítsák és használják a helyes viselkedési normákat. A 2021. október 14-én Békéscsabán, a Csabagyöngye Kulturális Központban megrendezett regionális elődöntőn Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun és Békés megyei középiskolás diákok képviseltették magukat, összesen 8 csapattal.

A rendezvényt Telekné Furák Mónika r. alezredes a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetője nyitotta meg. Ezután a versenyzők a „Beugró” című műsor tematikája alapján játszottak el különböző szituációkat. A szervezők úgy állították össze, hogy a napjainkban a fiatalokat leginkább érintő témakörök kerüljenek elő. Szó volt például az internetes közösségi oldalak használatáról, a drog-és az alkoholfogyasztás veszélyeiről, valamint az elkövetővé, illetve áldozattá válás elkerülésének lehetőségeiről is. A feladatok során a meghatározott kerettörténet lehetőségein belül kellett improvizálniuk a versenyzőknek. Az előadások mindegyike vidám és szórakoztató volt, a diákok pedig a színjátszás számos eszközét kihasználva a saját nyelvezetükkel mutatták be, hogy mit gondolnak egy-egy témakörről.

A háromtagú zsűri bűnmegelőzési és színészi szempontból is értékelte a csapatok teljesítményét. A versenyben első helyezést értek el a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kandó Kálmán Technikum diákjai, második helyen végzett a szentesi Horváth Mihály Gimnázium csapata, míg a harmadik helyet a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Technikum tanulói szerezték meg. A régiót az első helyezést elért csapat fogja majd képviselni a 2021. november 12-én Budapesten, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet – III. Objektum kultúrtermében megrendezésre kerülő döntőn.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

 

YouTube csatorna

Archívum