Közösségi oldalak

Hírek

Békés megyei siker a nyíregyházi vízirendészeti járőrversenyen

Békés megyei siker a nyíregyházi vízirendészeti járőrversenyen

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szervezte meg a XIX. Országos Vízirendészeti Járőrversenyt 2022. szeptember 7-8. között.

A versenyzőket Jámbor István r. ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Szakirányító Osztályának Vezetője köszöntötte és egyben megnyitotta a rendezvényt, amelynek Nyíregyháza és a Sóstói csónakázó tó adott otthont.

A megmérettetés célja az érintett rendőri állomány szakmai ismereteinek felmérése, bővítése volt. A rendezvényen az ország 15 csapata vett részt. A kétfős csapatok az első napon elméleti tudásukról, míg a második napon a gyakorlati ismereteikről adtak számot. A gyakorlati feladatvégrehajtások között kézi és gépi erővel hajtott csónakokban, különböző ügyességi, gyorsasági feladatokat kellett a versenyzőknek minél kevesebb hibával megoldaniuk.

A kétnapos rendezvény utolsó napján, az ünnepélyes eredményhirdetésen Óberling József r. ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály Vezetője értékelte a csapatok teljesítményét és megköszönte részvételüket. A megmérettetésen két kategóriában versengtek a résztvevő csapatok.

A megyei rendőr-főkapitányságok kategóriájában indulók közül

  • I. helyezést ért el:

a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság csapata, Márk Róbert r. zászlóst és Medve István r. főtörzsőrmestert

  • II. helyezést ért el:

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság csapata, Fodor Norbert r. főtörzsőrmester és Kárpáti Bertalan törzszászlós

  • III. helyezést ért el:

a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság csapata, Szabados Levente törzszászlós és Éhn Márton főtörzszászlós

A vízirendészeti rendőrkapitányságok kategóriában indulók közül:

  • I. helyezést ért el:

a Dunai Vizi-rendészeti Rendőrkapitányság csapata, Papp Zsolt r. törzszászlós és Losonczki Viktor r. törzszászlós

  • II. helyezést ért el:

a Balatoni-Vizi-rendészeti Rendőrkapitányság csapata, Csaby Balázs r. törzszászlós és Sztahora Balázs főtörzsőrmester

  • III. helyezést ért el:

a Tiszai Vizi-rendészeti Rendőrkapitányság csapata, Bessenyei László főtőrzsőrmester és Berki László r. zászlós

Különdíjat vehettek át:

A legjobb elméleti tesztlapot teljesítő versenyző:

Bessenyei László r. főtörzsőrmester, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság állományából

A kisgéphajós feladat legjobb versenyző párosa:

Hódi Rudolf Márk r. zászlós és Csajbók Ferenc r. zászlós A Tiszai Vizirendészeti Rendőrkapitányság csapatából

Az evezős feladat legjobbversenyző párosa:

Csaby Balázs r.törzszászlós és Sztahora Balázs r. törzszászlós a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság csapatából

Szappanos hibái három pontot értek a Nyíregyházának

A Nyíregyháza hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Újpestet a labdarúgó OTP Bank Liga 2026/27-es idényének péntek esti nyitómérkőzésén. Kezdés

Futballszenzáció: Fradi–Real Madrid a Groupamában!

Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös BL-győztes spanyol gárda. Ismét összecsap a Ferencvárosi Torna Club és a Real Madrid! Utoljára

Joseph duplázott, a Ferencváros megint előnnyel várja a hazai visszavágót

A Ferencváros labdarúgócsapata 2-1-re győzött csütörtökön a holland Twente vendégeként az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc első felvonásán. A

A Paks egygólos hátránnyal utazik a Panathinaikoszhoz

A Paks hazai pályán 2-1-re kikapott a görög Panathinaikosztól csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc első mérkőzésén.

YouTube csatorna

Archívum