Közösségi oldalak

Hírek

Békés megye valamennyi járásában megtartotta az éves közbiztonsági egyeztető fórumot a rendőrség

Békés megyében, kilenc városban hívta össze a rendőrség 2021 októberében az éves Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumot.

A tanácskozások célja, hogy a rendőrség, valamint a járási hivatalok, önkormányzatok, polgárőr szervezetek, oktatási intézmények, civil szervezetek, egyházak vezetői, képviselői közvetlenül is meg tudják vitatni egymással, a közbiztonsággal, közrenddel kapcsolatos észrevételeiket, tapasztalataikat.

A Békéscsabán, Békésen, Gyulán, Mezőkovácsházán, Orosházán, Sarkadon, Szarvason, Gyomaendrődön és Szeghalmon megtartott egyeztetéseken a résztvevők közül többen elismerően szóltak a rendőrség tevékenységéről. Valamennyi fórumon részt vett dr. Varga K. Attila r. ezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, aki az adott járás területén működő rendőrkapitányságok és határrendészeti kirendeltségek vezetőivel együtt részletesen tájékoztatta a megjelenteket a járás területén lévő települések közbiztonsági, bűnügyi helyzetéről.

A rendőri vezetők hangsúlyozták, hogy a fórum mellett fontosnak tartják a lakosság és a rendőrség közötti folyamatos párbeszédet, kapcsolattartást. Lényeges, hogy a közbiztonságot érintő észrevételek, a lakosság biztonságérzetét negatívan befolyásoló jelenségekről szóló információk a lehető legrövidebb időn belül eljussanak a rendőrséghez.

A bejelentéseket, észrevételeket minden esetben megvizsgálják és a rendőri eszközökkel kezelhető problémák megoldása érdekében megteszik a szükséges intézkedéseket. Amennyiben szükség van rá, a hatékony segítségnyújtás érdekében egyeztetést kezdeményeznek a társhatóságokkal. Emellett a rendőrkapitányságok valamennyi járásban igyekeznek minden korosztály számára olyan balesetmegelőzési és bűnmegelőzési programokat szervezni, amelyeken a Békés megyében élők hasznos tanácsokat kaphatnak a saját biztonságuk megóvásához, a környezetük biztonságának erősítéséhez – tájékoztatta portálunkat Lipták András r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Videoton FC bejelentette Varga Roland leigazolását

A labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Videoton FC Fehérvár hivatalos oldalán jelentette be Varga Roland

Neuer bírálta, Courtois megvédte a horrorsérülést okozó Donnarummát

Megosztotta a kapustársadalmat Gianluigi Donnarumma, a PSG hálóőrének megmozdulása, amellyel súlyos sérülést okozott a Bayern

Brit Nagydíj – Norris újra győzött, a veterán Hülkenberg először a dobogón

Lando Norris, a McLaren hazai versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap Silverstone-ban, így összetettben

Nagyüzem volt az NB II-es csapatok felkészülésében

Nagyüzem volt az NB II-es osztályban. A Bp. Honvéd a Kecskemétet simán verte, a Vasas

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!