Közösségi oldalak

Hírek

A rendőrség hajtóvadászatot indított a fiatal lányt halálra késelő aljas gyilkos után

Csütörtökön, késő este találták meg egy angyalföldi társasházban annak a 27 éves nőnek a holttestét, akit a 35 éves barátja, Türk Róbert Dániel gyilkolhatott meg.

Egyelőre csak találgatni lehet, hogy a látszólag boldog, friss kapcsolat hogyan fajult idáig. A nő egyik ismerőse szerint a férfi féltékenysége vezethetett odáig, hogy brutálisan végzett a barátnőjével. A rendőrség hajtóvadászatot indított a férfi ellen, akit a gyilkosság óta több helyen is láttak Budapesten, elfogni azonban eddig nem sikerült. Az Origo a rendőrségtől megtudta, hogy jelenleg is keresik a férfit.

A férfi és a nő látszólag boldog kapcsolatban éltek együtt, erről árulkodik Türk Róbert Dániel közösségi oldala, ahol több közös képet is posztolt a barátnőjével. Voltak többek között válogatott focimeccsen, a Balaton Soundon és egy triatlonon is. A fotókon ölelkeznek és nevetnek, látszólag boldogok voltak. Ezt gondolták a fiatal nő szomszédai is, egészen csütörtök estig.

Nem tudjuk, mi történt, de olyan délután négy-öt körül borzalmas ordibálás jött a lakásból, aztán pedig síri csend lett. Kicsit hátborzongató volt, de erre a szörnyűségre nyilván senki nem gondolt, ami történt. Remélem, minél hamarabb elkapják azt az alakot. Az ilyen tettre nincsen mentség”– mondta az egyik lakó a Borsnak.

A lakáshoz a nő anyja hívta ki a rendőröket, miután nem érte el telefonon.

A harmadik emeleti lakás ajtajában állva a rendőrök és az asszony hallotta, ahogy a nő telefonja csörög, de nem vette fel senki.

Ezek után betörték az ajtót, ekkor találták meg a 27 éves Petra holttestét.

Az egyik lakó elmondása szerint késő este, hajnalban egy nő sikolyára ébredtek, az anya ekkor tudhatta meg, hogy a lányát megölték.

Féltékenység vezethetett a gyilkossághoz

A nő tartós komoly kapcsolatra vágyott, ezért regisztrált egy internetes társkeresőn, ahol megismerkedett a férfival. Bár sok közös programjuk volt, a nő egyik ismerőse szerint nem volt felhőtlen a kapcsolatuk. Elmondása szerint Türk Róbert Dániel nagyon féltékeny volt, ami zavarta Petrát.

A baráti társaságból is igyekezett kivonni, kizárólag páros programokat szervezett, ami egy idő után zavarta Petrát”

– mondta az ismerős a Blikknek. Hozzátette, hogy Petra nemrégiben el is mondta a rokonainak, hogy nem ilyen társa vágyott.

Szakítani tervezett a férfival, aki ezért megölhette

A Metropolnak a férfi egyik volt barátnőjének a barátja arról beszélt, hogy mindig is furcsának találták a férfit, és nem volt a kedvencük a viselkedése miatt.

“Azt ugyan mi sem gondoltuk, hogy egy lehetséges gyilkos keveredett a társaságunkba, de őszintén megmondom, Róbert sosem volt a szívünk csücske. A baráti körünket csak bomlasztotta a szűnni nem akaró furcsaságaival. Mivel egyikünk sem pszichiáter, nem állíthatjuk biztosan, hogy valamilyen személyiségzavarban szenvedett, de a viselkedése miatt ez is megfordult a fejünkben” – mondta a barát, majd hozzátette azt is, hogy

Róbert ijesztően féltékeny volt, a barátnője minden percét ő akarta beosztani, úgy bánt vele, mint a tulajdonával.

Brutálisan meggyilkolta, most pedig menekül

A pár csütörtökön este feltehetően Róbert féltékenysége miatt vitatkozott össze, majd a TV2 Hírműsora, a Tények információi szerint a férfi a vita hevében megverte Petrát, majd megfogott egy kést, amivel megszurkálta. A nő a helyszínen meghalt.

A gyilkosság után a férfi elmenekült a helyszínről, és azóta bujkál a rendőrök elől, akik nagy erőkkel keresik. A Tények úgy tudja, hogy a telefonját sikerült bemérni. Az egyik barátjának küldhetett üzenetet utoljára. Neki bevallotta, hogy nagy ostobaságot csinált. Ezek után valószínűleg kikapcsolta a telefonját. A hatóságok figyelik a bankkártyaadatait, a térfigyelő kamerákat és az útlevelét is.

A hajtóvadászat kezdete óta több helyen is látták Budapesten. Egy nő pénteken értesítette a rendőrséget, hogy a XIII. kerületben látta a férfit, más a Margit-szigeten, egy hostelben vette észre Róbertet, de egyelőre nem sikerült a rendőröknek elfogniuk.

Origo nyomán

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum