Közösségi oldalak

Hírek

A békéscsabai strandon tartott bűnmegelőzési tanácsadást a rendőrség

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai megyeszerte tartanak tájékoztatókat, rendezvényeket azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a bűncselekmények megelőzésének lehetőségeire.

A „Fürödjön a biztonságban” program keretében 2021. augusztus 12-én a békéscsabai Árpád Gyógy- és Strandfürdőbe látogattak el, ahol többek között arra is felhívták a figyelmet, hogy nem elég törölközővel letakarni a táskákat, jobban kell figyelni, vigyázni a személyes dolgokra, pénztárcákra, mobiltelefonokra. A kerékpárral érkezők megismerhették a BikeSafe programot, és a rendőrség munkatársa segítségével regisztrálhatták is a kerékpárjukat a lopások megelőzését és felderítését segítő rendszerben.

A rendőrök arra is megkérték a fürdőzőket, hogy ha elutaznak, a közösségi oldalakon ne osszák meg mindenkivel, mettől meddig nem lesznek otthon! Tanácsos egy közelben lakó rokont, vagy megbízható ismerőst megkérni arra, hogy amíg távol vannak, menjen át a lakásukba, házukba és nézze meg, hogy minden rendben van-e! Ürítse ki a postaládát, mert a tele postaláda arról árulkodik, hogy a lakók már napok óta nincsenek otthon. Amikor elutaznak, gondosan zárják be a lakást, házat! Csukják be az ablakokat, ajtókat, zárjanak be mindent! Pótkulcsot ne hagyjanak az udvaron, a lábtörlő alatt, a melléképületben elrejtve, felakasztva! A gyerekek is kaptak az életkoruknak megfelelő, a biztonságukat szolgáló tanácsokat. Képes, rajzos foglalkoztatók segítségével ismételhették át azokat az alapszabályokat, amelyek segítségével elkerülhetik, illetve felismerhetik a veszélyhelyzeteket. A 112-es segélyhívó működéséről, használatáról is tájékoztatták őket a bűnmegelőzési szakemberek.

Videón, ahogy földbe csapódik egy magángép, fedélzetén kilenc emberrel Dél-Floridában

Drámai légi katasztrófa történt Dél-Floridában: kilenc emberrel a fedélzetén lezuhant egy magánrepülőgép egy lakópark közelében. A pilóta utolsó rádióüzeneteiben arról

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. először Diósd térségében, majd

Késsel akart fizetni egy agyamputált Tatabányán

Egy tatabányai ruházati üzletből vitt el több mint 60 ezer forint értékű árut az a férfi, aki fizetés helyett késsel

Verstappen nyert Mexikóban, de Andrea Kimi Antonelli a világbajnok

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon

Az Újpest legyőzte a Nyíregyházát

Az Újpest hatodik hazai mérkőzésén is hátrányba került, végül azonban 2–1-re legyőzte a Nyíregyházát a Szusza Ferenc Stadionban vasárnap, a

A Ferencváros legyőzte odahaza a Paksot

A Ferencváros saját közönsége előtt 2–0-ra nyert a Paks ellen a labdarúgó NB I 12. fordulójának vasárnapi játéknapján. A fővárosi

YouTube csatorna

Archívum